`

Bekövetkezhet a zöldítés arányának növekedése, miközben az intézkedéssel kapcsolatos feltételek esetleg enyhülhetnek – nyilatkozta az Agroimformnak Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

 


Már régóta tart a diskurzus az Európai Unióban, hogy a zöldítés arányát felemeljék-e 5-ről 7 százalékra. (Zöldítésnek az éghajlat és a környezet szempontjából előnyös agrártevékenységek összességét nevezzük. Ide tartozik például az állandó gyepterületek fenntartása és védelme, a növénytermesztés diverzifikációja és az ökológiai jelentőségű területek kialakítása.) Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint ugyan még nem született meg a döntés, de „nagyon úgy néz ki”, hogy bekövetkezik. Véleménye szerint ez azért is érdekes, mert a zöldítés nemigen váltotta be a hozzá fűzött reményeket: azok a kedvező ökológiai hatások, amelyeket vártak tőle, elmaradtak. A zöldítés egyéves tapasztalatairól az Európai Unió illetékes bizottsága nemrég kiadott egy anyagot, amelyben azt is megfogalmazták, hogy miért nem teljesültek a remények.


A gazdálkodók nem azokat az elemeket választják – áll a tanulmányban –, amelyek a környezet szempontjából a legpraktikusabbak lennének. Inkább ugaroltatnak, nitrogént megkötő növényeket vetnek, vagy másodvetéssel teljesítik az előírásokat. Emiatt le is vonták azt a következtetést, hogy módosítani kell a rendszert a többi követelményre vonatkozóan. Vagyis a fás sávok, a parcellaszélek és más tájképi elemek esetében, hiszen ezekre jelenleg nagyon szigorú és bonyolult szabályok vannak. Ha ezeket fellazítják, hogy könnyebb legyen megfelelni az előírásoknak, akkor reményeik szerint többen élnek majd e lehetőségekkel is.
– Vannak bizonyos technikai aktualitások is, amelyeket kezelni kell – folytatta Győrffy Balázs. – Például, hogy hány kilogrammot kell egy-egy vetőmagból az adott területre elvetni, hogy azt érvényesnek és teljesítettnek fogadják el. A gazdálkodóknak ez nehéz feladat, nem is találták el minden esetben a szakmailag releváns számokat.
Mint mondta, a finomhangolás végrehajtásának egy része hazai, más része uniós jogszabály kérdése, ezek jelenleg is napirenden vannak. Egyébként az már kijelenthető, hogy ezekre van fogadókészség az unióban, és az előírások a következő körben már életszerűbbek lehetnek.


A NAK elnöke szerint a zöldítés kapcsán felvetődik, hogy „meddig tudjuk rontani ilyen típusú, egyébként társadalmilag teljesen indokolható intézkedésekkel” világpiaci versenyképességünket. Az tény – fejtegette –, hogy a világ minden nagyobb régiója támogatja mezőgazdasági termelőit. Ennek metodikája az, ami vitát generál: mekkora összeget hajlandó fizetni az európai társadalom mondjuk azért, hogy diverzifikált környezetben éljen. Ellenpéldaként egy amerikai tanulmányúton szerzett tapasztalatait hozta, ahol „bizony termény-, termékdiverzifikáció vagy más hasonló, egyébként ökológiailag abszolút indokolható” korlátozás nincs. Láttak olyan kukoricatáblát, amelybe már vagy 36-odszor vetették ugyanazt a kukoricát.
A NAK elnöke arra számít, hogy előbb-utóbb konfliktus lehet az agrártermelés és az európai össztársadalom között, hogy vajon mennyit érnek meg „a gazdálkodói szabadságot korlátozó intézkedések", amelyeket az unió még megfizet.


A termeléshez kötött támogatások tapasztalatairól Győrffy Balázs elmondta: 2015 óta létezik ilyen nagy mértékben, több jogcím keretében.
– Ezzel kapcsolatban már látjuk, hogy ezek kifizetését nem sikerül megoldani arra a ara határidőre teljesíteni, mint például a területalapú támogatásokét – jegyezte meg. Utóbbiakra általában októberben kifizették az előleget, januárban pedig a teljes összeg is. A 2015-ös termeléshez kötött támogatásokat pedig csak jóval később, 2016 nyarára sikerült kifizetni. Valószínűleg hozzá kell szokniuk a termelőknek ahhoz, hogy ez nem egyszeri eset volt. Cserébe ezt úgy próbálja kompenzálni a rendszer, hogy majd az előlegek összegét fogja valamivel megnövelni.
A késedelmes kifizetések kapcsán megjegyezte: nem lehetett előre látni, hogy mennyi idő szükséges az ellenőrzéshez. Ez nem magyarországi probléma, egy sor más uniós országban még ennél is sokkal lassabban indult be az új rendszer.


(forrás: Agroinform)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám