`

A szélsőséges időjárás a kertészeti ágazatban átlagosan 5-10 százalékos kárt okozott. Szinte mindegyik megyében maradtak érzékelhető nyomai a viharnak.

 



Az év időjárása változatos képet mutat, ezzel nagymértékben befolyásolja a kertészeti termelés sikerét – összegezte az eddigi tapasztalatokat Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke. Példaként említette, hogy a korai tavaszodás miatt az áprilisi fagyok komoly károkat okoztak az ország északkeleti részében és a Nyugat-Dunántúlon egyes ültetvényekben. A júniusi-júliusi esőmennyiség viszont kedvezett a termelők egy részének, főleg a zöldségtermelőknek. A zivatarok és a viharok ugyanakkor jelentős szélsebességgel és jégesővel párosultak, és országos átlagban mintegy 5-10 százalékos kárt okoztak.


A kertészeti ágazatot ért károkról az MTI megyei tudósítói is körképet készítettek. Volt olyan területe az országnak, ahol a viharok, az esők, a jégverés és a szél nem okozott gondot; ilyen térség volt Pest és Békés megye.
Baranya megyében viszont korábban nem látott károkat okozott a megye napraforgóvetésében az elmúlt hetek viharos-szeles időjárása. A Baranya Megyei Kormányhivatalhoz 119 gazdálkodó jelentett be viharkárt, amely 358 parcellán összesen 3269 hektáros területet érintett. Baranyában mintegy 22 ezer hektáron vetettek idén napraforgót. Nagy Gergely, a Villányi borvidék Hegyközségi Tanácsának titkára azt közölte, hogy borvidékük az elmúlt hetekben nem szenvedett jégkárt.


Viszont mind a négy Veszprém megyei történelmi borvidéken károkat okozott a júliusi jégeső, mintegy kétezer termelőt érintve, tájékoztatott Radovits Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei elnöke. A legsúlyosabb károkat a Nagy-Somlói borvidéken okozta a júliusi jégeső, ahol az 500 hektárnyi termés felét elverte. A jégeső a szőlőn kívül főleg azokat a bakonyi településeket érintette érzékenyen, ahol még nem fejeződött be az aratás, ezen kívül kárt tett gyümölcsösökben, szántóföldeken is, ezekről a káreseményekről azonban még nincs pontos felmérés.


Júniusban és júliusban több alkalommal is komoly károkat okozott a megye számos településén a jégeső, ami viharral vagy felhőszakadással párosult – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal. Május óta 192 kárbejelentés érkezett a megyei kormányhivatalhoz, ebből 401 parcellára (3324 hektárra) jégesőkárt, 30 parcellára (285 hektárra) viharkárt, míg 51 parcellára (192 hektárra) felhőszakadáskárt jelentettek be a termelők. A zöldség- (105 hektáron) és gyümölcsterületek (3,05 hektáron) egy része is kárt szenvedett.


Németh András, a NAK Komárom-Esztergom megyei igazgatójának tájékoztatása szerint a megyében a zöldség- és gyümölcsültetvényekben nem okozott számottevő kárt az elmúlt napok csapadékos időjárása, a megyét a jégeső elkerülte. A sok csapadék miatt a kukorica gyökere kilazult Bokod, Kecskéd és Környe térségében, és a növényeket a szél elfektette.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám