`

Almapiaci tanulmányt készített az ÉKÁSZ, amely dokumentum szerint hosszabb távon a lengyel alma nagyobb teret kaphat a magyar és a kelet-közép-európai piacon.

 



A tavalyi 520 ezer tonnás termés után idén – elsősorban a fagykárok miatt – kisebb, gyenge közepes szintnek megfelelő almatermés várható, derül ki az Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (ÉKASZ) felméréséből.
Az Apáti Ferenc egyetemi docens, Takács Ferenc, az ÉKASZ elnöke és Fülep Imre, az Almatop Kft. ügyvezetője által készített előrejelzés szerint az áprilisi fagyok, valamint a júniusban és júliusban pusztító jég miatt bekövetkezett minőségi kár okán az átlagosnál több lesz az ipari alma, és várhatóan jelentősebb hiány lesz az első osztályú étkezési almából. Tanulmányuk szerint Magyarországon a 2014-es 900 ezer tonnát meghaladó termés után 2015-ben 520 ezer tonna alma termett, idén ennél valamivel kevesebb várható.


Az európai almapiaci helyzetre kitérve a szerzők megemlítik: a WAPA/Prognosfruit beszámolója szerint az Európai Unió becsült termése 12 millió tonna lesz, ami az elmúlt három év átlagának felel meg. Lengyelországban nagyon jó, mintegy 4,2 millió tonnás termés várható, amelynek 50-60 százaléka kerülhet az étkezési piacra. Olaszországban és Németországban normális-jó termést várnak. Jelentős, 80-90 százalékos terméskiesést okoztak a tavaszi fagyok Ausztriában, Szlovéniában, és Horvátországban is csak fél termést várnak; ez a három ország összesen 250 ezer tonnás terméskiesést kénytelen elszenvedni.
A gyenge osztrák, szlovén és horvát termés várhatóan élénk keresletet teremt az első osztályú magyar alma iránt, bár az itthoni és a külföldi tárolókban továbbra is elérhetőek a tavalyi készletek. Az idén várható jó lengyel termés és a még mindig olcsó tavalyi lengyel alma ára ugyan jelenleg is nyomja az európai piacot, de felfelé korrigálhatja az árakat a kevés hazai étkezési almatermés és a – tavalyi rossz tárolási eredmények miatti – csökkenő betárolási hajlandóság.


A tanulmány szerint ősszel közepes árszínvonalra lehet számítani az étkezési almánál, hosszú távon viszont komolyan számolni kell a lengyel alma „nyomasztó" hatásával, amely megfelelő étkezési árualap hiányában még jobban kiszoríthatja a magyar almát nemcsak a belföldi piacokról, hanem a hagyományos kelet-közép-európai (román, osztrák és szerb) exportpiacokról is.
A felmérés utal arra is, hogy az átlagosnál magasabbak az almasűrítmény-készletek. Az átlagos vagy annál valamivel gyengébb idei ipari almaterméssel és a magyarországi sűrítmény-piacra beszálló új szereplővel idén az előző öt évben jellemző kilogrammonként 10 és 40 forint között ingadozó árakhoz viszonyítva közepes árszint várható.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám