`

Hamarosan véget ér az őszi búza aratása, a gabona mennyisége az idén mintegy 8 millió tonna lehet.

 

Egy-két napon belül befejeződhet az őszi búza aratása, a hektáronkénti hozam jobb lesz az előzetesen vártnál, a nyári betakarítású gabona mennyisége az idén mintegy 8 millió tonna lehet, 20 százalékkal haladhatja meg az ötéves átlagot – közölte Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára.

Az őszi búza hektáronkénti hozama várhatóan eléri az átlagosan 5,4 tonnát a korábban várt 5 tonnával szemben. Így 5,0-5,1 millió tonna termést takarítanak be őszi búzából, 960 ezer hektárról. Ez a mennyiség gyakorlatilag megegyezik a múlt évivel, amikor azonban a termőterület meghaladta az egymillió hektárt – ismertette Czerván György. Megjegyezte, hogy a termésátlagok jelentős eltéréseket mutatnak: kiugróan jó, közel 6,5 tonna volt a hektáronkénti termés például Baranya, Somogy és Tolna megyében, míg a leggyengébb termés Csongrád megyében volt, 4,6 tonna.

Lezárult az őszi árpa és a káposztarepce aratása

Az őszi árpa aratását befejezték a gazdák az országban. A tényleges termésátlag magasabb lett az előzetesen becsültnél. A betakarított átlagtermés 5,3 tonna hektáronként, a betakarított 269 ezer hektáros területen. Lezárult az őszi káposztarepce aratása is, 250 ezer hektárról kifejezetten jó, 3,2 tonnás átlagtermést takarítottak be.

Az őszi árpánál a legjobb terméseredményeket Fejér, Tolna és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében voltak, míg a leggyengébb hozam Bács-Kiskun megyében. A hozamok 4 és 6 tonna között szóródtak. A repcénél a legjobb eredmények Fejér, Tolna és Vas megyében voltak, ahol 3,7-3,9 tonna sőt, ez meghaladó hozamokat is regisztráltak. A leggyengébb hozamokat Bács-Kiskun, Csongrád és Heves megyében jegyezték fel, 2,6 tonnát hektáronként.

Kétszer annyi kárbejelentés érkezett, mint tavaly

Az időjárás júliusban szeszélyes volt, így augusztus elejéig mintegy 125 ezer hektárra érkezett a gazdálkodóktól kárenyhítési igény – számolt be róla a politikus. A legjelentősebb kárenyhítést a jégeső miatt kérték a gazdák, 44 500 hektárra; a tavaszi fagykárra 43 500 hektárra, belvízre mintegy 16 ezer hektárra, viharkárra valamivel kevesebb, mint 16 ezer hektárra igényeltek kárenyhítést. A bejelentések döntő hányada júliusban érkezett, a tavalyinál mintegy 30 ezer hektárral nagyobb területre. Az idén eddig mintegy 10 ezer kárbejelentés érkezett, kétszerese a tavalyinak.

A nagy esők után betakarított búza minősége csak a takarmány szintet érte el, így összességében a takarmány minőségű búza aránya 40-50, az étkezési minőségűé 50-60 százalék. Ez gyengébb arány a korábbi évekénél – mondta Czerván György, aki szerint kedvezőtlen az is, hogy a piaci felvásárlási árak alacsonyak. Az étkezési búza ára a szabadpiacon 39-40 ezer, a takarmánybúzáé 32-35 ezer, az őszi árpáé 32-34 ezer, a repcéé 102-105 ezer forint tonnánként. Az árakat mérsékli az is, hogy a világon az idén jó lesz a gabonatermés – tette hozzá.

Az átlaghozamot betakarító termelőknek az idén veszteséget kell elkönyvelniük, tonnánként akár 10-30 ezer forintot – fűzte hozzá Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. Megjegyezte: az ország kenyérgabona szükséglete biztosított, és exportra is jut majd a megtermelt gabonából.

Vancsura József arról is beszélt, hogy a kukorica és a napraforgó hozamait még nehéz megbecsülni, akár egy rekord termés lehetősége is fenn áll kedvező körülmények esetén. A földeken megjelent ugyan a bagoly-tokmoly, de az ellen lehet védekezni, a bagolylepke lárva esetleges kártétele nem befolyásolja érdemben a várható termés mennyiségét.

(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám