`

Ha Brüsszel is elfogadja, 2017-től a burgonya bekerülhet a termeléshez kötött támogatási körbe – mondta Czerván György az Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozás fajta-és növényvédelmi technológiai bemutatóján, Nyírteleken.

 

A burgonya 2017-től bekerülhet a támogatott ipari zöldség kategóriába, a bejelentés jelenleg uniós jóváhagyásra vár – mondta Czerván György. A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára kiemelte: a támogatás feltétele többek között, hogy a gazdálkodó rendelkezzen legalább 1 hektár SAPS jogosult burgonya területtel, és minősített szaporítóanyagot használjon. A jelenlegi adatok alapján a támogatás várható összege 61 ezer forint/hektár körül alakulhat.

 

 


Az államtitkár megjegyezte: hazánk szántóföldi növénytermesztésén belül a burgonyaágazat mintegy 2,8 százalékos arányt képvisel, míg a mezőgazdasági termelésen belül 1 százalékot. Hozzátette: burgonyát az idei évben mintegy húszezer hektáron vetettek, a becslések alapján 26 tonna/hektáros átlagtermés várható.


A burgonya kereskedelmét tekintve az államtitkár elmondta: az import mennyisége 2010 és 2015 között 45 ezer tonna körül alakult, ami lassú növekedést mutatott. Az export mennyisége ugyanebben az időszakban 5 ezer tonna körül volt, ami enyhe csökkenést jelentett. Nemcsak hazánkban, hanem az EU összességében is csökkent a burgonyatermelési kedv. Az unió 24,8 millió tonna burgonyát termelt 2015-ben, ami 13 százalékkal marad el az előző évitől. A legnagyobb mértékű változás Belgiumban történt, ahol a termés 4,5 millió tonnáról 3,7 millió tonnára csökkent.


Az ágazat hazai helyzetével kapcsolatban Czerván György a burgonyatermesztés eszközrendszerének újbóli kiépítését szorgalmazta, valamint a tároló- és feldolgozó kapacitás fejlesztését tartja szükségesnek, mert a burgonyatermelő üzemek megszűntek vagy átalakultak, a technikai háttér amortizálódott, a termelési költségek megnőttek, és ennek következményeként a vetésterület évről évre csökken. Véleménye szerint fontos továbbá a minőségi burgonya vetőgumó előállítás növelése, hiszen a kiváló biológiai értékű minősített szaporítóanyag használat a termésbiztonságot is növeli.


Az államtitkár hangsúlyozta: jó hír ugyanakkor, hogy augusztus elsejével nyílik meg a Vidékfejlesztési Programon belül az öntözésfejlesztési pályázat, ami a burgonyatermesztőknek is segítséget jelenthet, hiszen burgonyát a magyar viszonyok mellett már csak öntözött körülmények között szabad termelni. Megjegyezte: mintegy 49,5 milliárdos keretösszeg áll rendelkezésre a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére.


(FM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám