`

Idén 5600 hektáron termelnek görögdinnyét, a szezon július elején indul és akár augusztus végégig is kitarthat.

 

Ebben az évben 5600 hektáron termelnek görögdinnyét a gazdálkodók, ez 5-6 százalékkal nagyobb terület, mint 2015-ben – közölte a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB). Az áprilisi hideg éjszakák a növényeket valamelyest visszavetették a fejlődésben, de ha kedvező lesz az időjárás ezután, akkor országosan 230-240 ezer tonna görögdinnyetermés várható, 25-30 ezer tonnával több a múlt évinél – derült ki a június 13-án kiadott tájékoztatóból.

Az előrejelzések szerint július 4-től várható, hogy nagy mennyiségben lehet majd kapni jó minőségű magyar dinnyét. Először a Békés megyei termelők kezdik szüretelni a görögdinnyét; egyébként innen származik a magyar görögdinnyetermés kétharmada.

Több lesz a magnélküli, kisebb súlyú és sárgahúsú görög

Mivel idén több dinnyét később – április végén, május elején – ültettek ki, hosszabb, előreláthatólag augusztus végéig tartó dinnyeszezonra van kilátás. Az exportértékesítés július közepén kezdődik, főleg a német, cseh, lengyel piacokra mintegy 70-90 ezer tonna magyar dinnyét szállítanak.

A választék is tovább bővült, nőtt a magnélküli, kisebb súlyú, 4-6 kilogrammos, sárgahúsú görögdinnyét ültetők aránya. A termelők bíznak a kiskereskedelmi láncok együttműködésében is, és remélik, hogy júliustól előnyben részesítik beszerzésüknél a magyar termelők dinnyéjét. Fontos, hogy olyan fogyasztói árak alakuljanak ki, amelyek fogyasztást generálnak, valamint tisztességes jövedelemhez juttatják a termelőket és a kereskedőket is – hívták fel rá a figyelmet a FruitVeB-nél.

Az elmúlt években a termelők sokat tettek azért, hogy új technológiát, új fajtákat használjanak annak érdekében, hogy jobb minőségű görögdinnyével lássák el a fogyasztókat – olvasható a FruitVeB tájékoztatásában.

 

(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám