`

Stabilizálni kell a szántóföldi növénytermesztési hozamokat, mert a természeti körülmények miatti jelentős termésingadozás rontja a versenyképességet.


Nemcsak emelni kell a gabonafélék hektáronkénti terméshozamát, hanem magas szinten stabilizálni kell, aminek fő eszköze a csúcsszínvonalú agrotechnológia lehet – hangsúlyozta Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára. A talajközpontú termelésről május 17-én Budaörsön rendezett szakmai konferencián a helyettes államtitkár kiemelte: a jelenleg 4,3 millió hektáron folytatott magyarországi szántóföldi növénytermesztés adja a mezőgazdasági termelés 44-45 százalékát, és e terület több mint 80 százalékán gabonát és olajnövényeket termelnek.
Feldman szerint a hozam nagyságának és stabilitásának növeléséhez megfelelő agrotechnikai tápanyagok kellenek, illetve hatékony növényvédelem és talajművelés szükséges, párosítva a megfelelő fajtahasználattal. Mint mondta, a versenyképesség érdekében nem szabad elhanyagolni a biológiai innovációt sem, fontos a nemesítés, például a télálló vagy a szárazságtűrő fajták kialakítása. Ugyanilyen fontosnak nevezte a talajerő visszapótlását például élőszervezetekkel, és a biotechnológiai módszerekkel előállított hatóanyagok alkalmazását is a szintetikus anyagok helyett. Álláspontja szerint a technológiai innovációra – például a precíziós gazdálkodási módszerek, a sávos talajművelés használatára – szintén hangsúlyt kell helyezni, valamint az erő- és munkagépek fajlagos energiafelhasználását szintén célszerű javítani.


Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke arról beszélt, hogy az unió közös agrárpolitikájának (KAP) reformja után alapvetően változott meg a gazdálkodók támogatása. Ehhez pedig nemcsak az MVH-nak, hanem a gazdáknak is alkalmazkodniuk kell. Mint mondta, a múlt évi támogatások összege mintegy 410-420 milliárd forintot tett ki, amiből eddig körülbelül 375 milliárd forintot fizettek ki. A határidő lejártáig, június 30-ig a fennmaradó összeget is kifizeti a jogosultaknak a hivatal.
Ennek kapcsán megjegyezte, idén nagyjából 170 ezer darab támogatási kérelem benyújtására számítanak – eddig valamivel több mint 150 ezret küldtek el az MVH-nak –, és összességében 400 milliárd forint támogatást kaphatnak a gazdálkodók.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám