`

A Nemzeti Földalapba (NFA) tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Kormányrendelet megjelent módosításának értelmében megkezdődhet az a folyamat, melynek célja a gazdák földhöz juttatása az állami földvagyonból.

 

 

Érintett területetek

A rendelet immár lehetővé teszi, hogy a 3 hektártól nagyobb méretű földrészletek értékesítésére árverés útján kerülhessen sor.

Az árverés során szántó, rét, legelő vagy nádas művelési ágban nyilvántartott földrészletek eladására a megyei és a helyi átlagárak figyelembe vételén alapuló, az NFA által Ft/AK mértékegységben meghatározott értékhez képest legalább 10 %-kal magasabb áron kerülhet sor.

A 3 hektártól nagyobb méretű, szőlő, gyümölcsös vagy halastó művelési ágban nyilvántartott, alrészletet nem tartalmazó földrészletek árverés útján történő eladása esetén szintén a fenti szabályt kell alkalmazni a földrészlet értékének megállapítására.

Nem alkalmazható azonban ezen árképzés olyan földrészlet eladása esetén, melyen állandó jellegű épület vagy más, a földrészlettől az állag sérelme nélkül el nem választható értéknövelő beruházás található. A beruházás tényleges természetbeni állapotáról az NFA köteles meggyőződni.

Az erdő alrészletet is tartalmazó föld hirdetményben megjelölt, erdőt nem érintő részére is lehet árverést folytatni. A földrészlet megosztására ebben az esetben az eredményes árverést követően az NFA kérelmére kerül sor, azonban az eljárás költségeit a nyertes árverező viseli. Az adásvételi szerződés megkötésére csak a megosztást követően kerülhet sor.

A hirdetmény közzététele

Az árverési hirdetményt az NFA székhelyén, internetes honlapján, a földrészletek fekvése szerinti területi szervezeti egységeinél, és az önkormányzatnál , a kormányhivatalnak az árverezés helye szerinti megyei jogú városban található hivatali helyiségében, az árveréssel érintett földrészlet fekvése szerinti településen a helyben szokásos módon, valamint az árverés helyszínén is ki kell függeszteni, továbbá megyei, illetve helyi sajtótermékekben is közzé kell tenni. A közös önkormányzati hivatal esetében az árverési hirdetményt a közös önkormányzati hivatalnál is közzé kell tenni.

Az árverés meghirdetésének napja az árverési hirdetménynek az NFA internetes honlapján történő közzétételének napja, amelynek legalább harminc nappal meg kell előznie a hirdetményben megjelölt árverési időpontot.

Az árverés

Árverést csak megyei jogú városban lehet tartani.

Árverésen részt venni és vételi ajánlatot tenni személyesen vagy meghatalmazott jogi képviselő útján lehet. Az árverésen árverezőként történő személyes részvétel esetén a jogi képviselet kötelező.

Az árverési eljárásban árverezőként olyan földművesnek minősülő, magyar állampolgárságú természetes személy vehet részt, akinek a lakóhelye vagy a mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határa az adás-vétel tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van.

Az árverezőnek az árverésen való részvétel feltételeként árverési naponként 30 ezer forint összegű regisztrációs díjat kell az árverés helyszínén készpénzben befizetnie.

Az árverésen árverezőként az vehet részt, aki

a) a hirdetményben meghatározottak szerint az árverési biztosítékot (a földrészlet kikiáltási árának 10%-a) megfizette;

b) a regisztrációs díjat az árverés helyszínén befizette;

c) részvételi jogosultságát a mezőgazdasági igazgatási szervi hatáskörében eljáró kormányhivatal által

ca) a föld tulajdonjogának megszerzésére irányuló szerzési képesség fennállásáról kiállított hatósági bizonyítvány,

cb) a földművesként történt nyilvántartásba-vételéről a földműves-nyilvántartásból kiállított adatlap-másolat – harminc napnál nem régebbi – eredeti példányának bemutatásával a helyszínen igazolja;

d) a helyben lakást

da) a lakóhely tekintetében a jegyző által kiállított, az életvitelszerű ott lakást bizonyító hatósági bizonyítvánnyal,

db) a mezőgazdasági üzemközpont tekintetében a földművesek, a mezőgazdasági termelőszervezetek és a mezőgazdasági üzemközpontok nyilvántartása alapján kiállított igazolással igazolja.

Az árverések során alkalmazandó licitküszöb összege 5 millió forintot nem meghaladó kikiáltási ár esetén 50 000 forint, 5 millió forintot meghaladó kikiáltási ár esetén 100 000 forint, 10 millió forintot meghaladó kikiáltási ár esetén 200 000 forint, 50 millió forintot meghaladó kikiáltási ár esetén 500 000 forint.

Az árverés eredménytelen, ha

a) nem tettek érvényes vételi ajánlatot,

b) a felajánlott vételár nem érte el a kikiáltási árat.            

Elővásárlási jog gyakorlása

Elővásárlási jog gyakorlására az árverést követően a szerződés kifüggesztésének időtartama alatt az általános szabályok szerint van lehetőség, azaz az NFA a szerződést a Földforgalmi tv.-ben meghatározott 60 napos jogvesztő határidőn belül, az ott meghatározott érvényes elfogadó jognyilatkozatot benyújtó elővásárlásra jogosultak közül a jogszabály szerint első helyen álló jogosulttal köti meg 30 napon belül.

Több, azonos ranghelyen álló elővásárlásra jogosult közül sorsolással kerül kiválasztásra a szerződő fél.

Elővásárlási jog gyakorlása esetén a nyertes árverező részére az általa megfizetett árverési biztosítékot az elővásárlásra jogosult tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzését követő öt napon belül vissza kell téríteni.

Visszavásárlási jog, elidegenítési és terhelési tilalom

Az árverésen értékesítésre kerülő földrészlet vonatkozásában az államot a szerződés megkötésétől számított 20 éves időtartamra – a szerződés szerinti vételáron – visszavásárlási jog illeti meg. A visszavásárlási jog biztosítására a földrészletet 20 éves időtartamra elidegenítési és terhelési tilalom terheli. A visszavásárlási jogot, valamint az elidegenítési és terhelési tilalmat az adásvételi szerződésben is rögzíteni kell.

A földrészletek tulajdoni lapjára az állam javára – a vevő költségviselése mellett – a visszavásárlási jogot be kell jegyeztetni, valamint az elidegenítési és terhelési tilalmat fel kell jegyeztetni.

Az elidegenítési tilalom törléséhez az NFA – a földrészlet törvényes örökös általi elidegenítésnek az esetét kivéve – a 20 éves időtartam lejárata előtt nem járulhat hozzá. Az elidegenítési tilalom fenntartása mellett a terhelési tilalom törléséhez a 20 éves időtartam lejárata előtt csak abban az esetben járulhat hozzá, ha a földrészlet vételárának kiegyenlítése nem pénzügyi intézmény által nyújtott kölcsön felhasználásával történt, és a földrészletre pénzügyi intézmény javára kíván a tulajdonos terhet alapítani.

Abban az esetben, ha a földrészlet vételárának kiegyenlítése nem pénzügyi intézmény által nyújtott kölcsön felhasználásával történt, az NFA kizárólag akkor él a visszavásárlási joggal, ha tudomást szerez arról, hogy a tulajdonos a földrészlet elidegenítése vagy megterhelése érdekében intézkedést tett.

A rendelet itt érhető el. További információkért forduljanak a NAK falugazdászaihoz.

(NAK)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám