`

A klímaváltozáshoz alkalmazkodó növénytermesztési és állattenyésztési technológiák fejlesztésébe kezd a Kaposvári Egyetem, a Bábolna Tetra Kft., és a Dalmandi Mezőgazdaság Zrt. A négy évig tartó, 5,9 milliárd forintos projekt nyitókonferenciáját kedden tartották Kaposváron.

 


A hazai agrártermékek biztonságos előállítását kívánja elősegíteni új állattenyésztési- és termesztéstechnológiák kidolgozásával az a konzorcium, amely ehhez 4,1 milliárd forint európai uniós és hazai támogatást is igénybe vehet – közölte Tossenberger János, a Kaposvári Egyetem (KE) agrártudományi karának dékánja, a konzorcium szakmai vezetője. Az egyetem, a Bábolna Tetra Kft., és a Dalmandi Mezőgazdaság Zrt. alkotta konzorcium, ipari kutatásokat és kísérleti fejlesztéseket magukba foglaló harminc feladat elvégzését vállalta. Ezek között van káros hatásokat csökkentő növényvédelmi rendszerek kidolgozása, növényállomány monitorozása, növények víz- és energiaforgalmának modellezése, hőtűrő baromfihibridek nemesítése és megfelelő takarmányozási módszerek megtalálása is.
Szólt arról, hogy a költségvetés mintegy harmadát infrastrukturális beruházásokra fordítják. Az egyetem területén kutatóközpontot, vizsgáló állomásokat hoznak létre, laborokat rendeznek be és szerelnek fel, a kutatásokhoz szükséges szélsőséges körülményeket klímakamrákban biztosítják.


Gyenei Ferenc, a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgatója azt mondta: az élelmezés, az élelmiszerek minőségének javítása világszerte nagy kihívást jelent. Jelezte, a klímaváltozás hatásai az általa vezetett cégnél is érezhetőek, ezért a biztonságos növénytermesztéshez kiemelten fontosnak tartja új technológiák alkalmazását, az öntözéses eljárások bevezetését. Németh Tamás egyetemi tanár, a projekt vezetője úgy vélte, a magyar mezőgazdaság tavaly kiemelten jó évet zárt, a minőségen azonban még sokat lehet és kell is javítani. Ehhez segítséget nyújt a felsőoktatási intézmények és vállalatok együttműködése.


Szávai Ferenc, a KE rektora szerint az egyetem vezetésével létrejött konzorcium olyan piacképes termékek előállításához járul hozzá, amelyek erősítik a magyar agráriumot. Borbás Zoltán, a KE kancellárja hozzátette, a klímaváltozás hatásait mindenki érzi. Szavai szerint a most indult program keretében felépülő infrastruktúra és megszerzett tudás eszközöket ad a szélsőséges időjárással szembeni küzdelemhez.

 


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám