Élelmiszeripar

Lezárult a Nemzeti Élelmiszergazdasági Stratégia társadalmi vitája. A stratégia végigkíséri az élelmiszerek útját a mezőgazdasági termeléstől és tenyésztéstől az élelmiszerek teljes feldolgozásáig, kiterjed az élelmiszeripar valamennyi ágazatára.

 


Az élelmiszergazdasági stratégián és a mezőgazdasági ágazat szereplőin múlik majd az, hogy milyen élelmiszereket teszünk asztalunkra az elkövetkező évtizedekben – mondta Feldman Zsolt a Nézőpont Intézet konferenciáján, a stratégia társadalmi vitájának zárórendezvényén. Az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár kiemelte: a Földművelésügyi Minisztérium egy olyan programot alkotott, mely Magyarország élelmiszergazdaságának, élelmiszerbiztonságának jövőjét egy emberöltőre meghatározza.


Feldman Zsolt hangsúlyozta: a stratégia túllép az európai uniós keretekben megszokott hétéves tervezési periódusokon, mivel a gazdáknak sem hét esztendőre, hanem évtizedekre előre kell tervezniük, amikor megveszik földjeiket, felépítik tárolóikat és istállóikat, beruháznak a gépesítésbe.
– A program az élelmiszergazdaság kérdéseire összpontosít, mert ez a magyar vidék alapvető gazdasági rendszere. Végigkíséri az élelmiszerek útját a mezőgazdasági termeléstől és tenyésztéstől az élelmiszerek teljes feldolgozásáig, kiterjed az élelmiszeripar valamennyi ágazatára – fogalmazott a helyettes államtitkár. – Ragaszkodik az őseinktől örökölt értékes hagyományainkhoz és a természetes élelmiszer-termelésben látja a jövőt, az alaptörvény szellemiségéhez hűen a GMO-mentes termelés mellett teszi le voksát.


Feldman Zsolt arról is beszélt, hogy Magyarországnak minőségi hazai élelmiszer-termelésen alapuló, és a családi gazdaságokra támaszkodó élelmiszer-gazdaságra van szüksége. Hozzátette: földrajzi helyzetünknél fogva kulcskérdés az itthoni alapanyagok minőségi feldolgozása, a feldolgozóipar erőteljes fejlesztése is. Megerősítette: a kormány arra törekszik, hogy a kis- és közepes gazdaságok aránya a földhasználatban mihamarabb elérje a nyolcvan százalékot, hogy a magyar vidék minél több ember számára nyújtson megélhetést. Feldman Zsolt szerint a programban megfogalmazott irányok következetes megtartásával és a kitűzött feladatok megvalósításával megalapozott várakozás, hogy 2050-re Magyarországon a főállású foglalkoztatottak száma az agrobiznisz által lefedett ágazatokban elérje a 750 ezer főt.
– Célunk, hogy az agrárexport nagysága jelenáron érje el a 20 milliárd eurót, ami az elmúlt években 8 milliárd euró körül volt. A kormány tehát egy olyan nemzeti tervet dolgozott ki, mely egyre több embert juttat munkához úgy, hogy növeli az ágazat súlyát a nemzetgazdaságon belül, mozgósítja az ország erőtartalékait és javítja a piaci szereplők állóképességét – jegyezte meg a helyettes államtitkár.

 


(FM Sajtóiroda)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok