`

Országos ellenőrzéssorozatot indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az étolajok piacán.

Feltűnően alacsony árú étolajak jelentek meg egyes élelmiszerboltban – közölte egyik júniusi cikkében a Magyar Nemzet. A lap megkeresését ez ügyben a Nébih közérdekű bejelentésként kezelte és országos ellenőrzéssorozatot indított. Az elmúlt években a hatóság – más termékcsoportokhoz hasonlóan – folyamatosan ellenőrizte az étolajokat is. A feltűnően alacsony áron kínált termékek kiemelt ellenőrzése azonban élelmiszerlánc-biztonsági szempontból indokolt – olvasható a hivatal közleményében.

A szakemberek tizenöt mintát vettek górcső alá, a komplex laboratóriumi vizsgálatok túlnyomó része lezárult, ezek a termékek megfeleltek az előírásoknak, jelölési hiba viszont szinte minden, nem hazai előállítású étolajnál akadt.

A tisztességtelen forgalmazói magatartás megvalósulásának, valamint az első betárolási helyek és az áruházláncok dokumentációinak vizsgálata jelenleg még folyamatban van. Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) adatai alapján 2016. január 1. óta legnagyobb mennyiségben Spanyolországból hozott be étolajat 2 vállalkozás hazánkba, mintegy 24 ezer tonna mennyiség. Nagyságrendileg negyedannyi étolaj – nagyjából 7 ezer tonna – érkezett Romániából összesen 8 vállalkozás tevékenysége révén. A harmadik jelentősebb mennyiséget, csaknem 4 ezer tonnát, 11 cég importálta Ausztriából. Horvátországból 8 vállalkozás vásárolt étolajat, mintegy 3 ezer tonnát.

Az ekáerben szereplő információk alapján a Nébih a három legnagyobb magyar importőr vállalkozásnál helyszíni ellenőrzést végzett, azok címei azonban csak székhelyszolgáltatók voltak. A helyszíni ellenőrzés akadálya miatt a NÉBIH a társhatóságok közreműködésével tovább folytatja a vizsgálatot.

Forrás: Nébih

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám