Tejipar

Egyre kevesebb külföldi tej érkezik az országba, a boltok polcain a gyanúsan olcsó importáruk helyét a magyar termékek vették át. A NAV kiszűrte az áfacsalással érintett dobozos tejeket a piacról – írta a Magyar Idők.


Bár egy éve még az egész Európai Uniót sújtó válság határozta meg a hazai tejpiac alakulását, mára egyensúlyi helyzet alakult ki az ágazatban. Korábban a külpiacokról dömpingáron tömegével érkező áru tartotta óriási nyomás alatt a magyar tejtermelést, ez a folyamat azóta enyhült, a beszállított tej mennyisége csökkent az elmúlt hónapokban – derült ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a dobozos tej behozatala 2017 első felében gyakorlatilag megegyezett a kivitellel, az import 4 százalékkal csökkent, míg az export 84 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az árak is emelkedtek, a tej és a tejtermékek kivitelének árbevétele 36 százalékkal, az import értéke pedig 20 százalékkal nőtt 2017 első fél évében 2016-hoz viszonyítva.

A tárcavezető nagy sikernek értékelte, hogy tavaly a boltok polcait már 83 százalékban hazai előállítású dobozos tejjel töltötték fel a kereskedők, míg 2011-ben ez az arány csak 15-20 százalék volt. Az elmúlt években épp az okozta a legnagyobb problémát a hazai tejpiac szereplőinek, hogy a kereskedelmi láncok többsége olcsó, külföldi UHT tejet kínált, míg magyar áru elhanyagolható mennyiségben került a boltokba, jóval magasabb áron.

A miniszter szerint a kialakult egyensúlyi helyzet részben annak köszönhető, hogy a válság elmúltával jelentősen csökkent a piacát kereső tej mennyisége az unióban, a nagy európai tejtermelő gazdaságok jellemzően Kínába szállítják termékeiket. Emellett a kormányzati intézkedések és a hazai hatósági munka is hozzájárult ahhoz, hogy egyre kevesebb gyanúsan olcsó importtej kerül az országba. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz az elmúlt időszakban számos bejelentés érkezett a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács részéről. A bejelentés alapján indokolt intézkedéseket a NAV megtette.

Fazekas Sándor jelezte: a kabinet és a szaktárca minden legális eszközt bevet annak érdekében, hogy az ágazatot megóvja a válságtól és megőrizze a jövőbeni perspektíváit. A költségvetési támogatás, a szabályozás és jogalkotás komplex lehetőségeit maximálisan kihasználva továbbra is cél a hazai tejelőállítás és tejpiac egészséges szerkezetének megőrzése, a tej- és tejtermékek fogyasztói árának elfogadható szinten tartása. Ez utóbbit részben a forgalmi adó csökkentésével érnék el. A friss tej ma már az ötszázalékos áfakörbe tartozik, a cél pedig az, hogy a kedvezményes adókulcs minél több tejtermékre kiterjedjen. Az áfacsökkentés lehetőségéről a tárca folyamatosan egyeztet a kormányzaton belül és a szakmai szervezetekkel, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával is.

 


(forrás: Magyar Idők)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok