`

Több mint 450 kg jelöletlen, illetve részben penészes tejterméket foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei egy kistarcsai kistermelőnél. A kistermelő a nagykereskedésben vásárolt szlovák juhtúrót és vajat kicsomagolta, majd sajátjaként értékesítette.

 


Számos szabálytalanságot találtak a NÉBIH ellenőrei egy Pest megyei kistermelőnél tartott vizsgálat során. A telepen szarvasmarhát, sertést és kecskét is tartottak, a szükséges dokumentumok azonban – például a különböző betegségektől való mentességet igazoló vizsgálati eredmények, illetve az állatok eredetét bizonyító papírok – számos esetben hiányoztak. A hatóság az állategészségügyi vizsgálatok elvégzéséig, valamint az egyednyilvántartás rendbetételéig elrendelte a 10 szarvasmarha, a 13 sertés és a 93 kecske forgalmi korlátozását.
A kistermelő tejtermék-előállítással is foglalkozott, a nyomon követést biztosító nyilvántartásokat azonban már 2010 vége óta nem vezette. A NÉBIH ellenőrei a vizsgálat során megállapították, hogy a termékek előállításához használt helyiség takarítatlan és takaríthatatlan: a padozata repedezett, a falak és a mennyezet szennyezet, penészes, pókhálós, a sajtkészítéshez használt formák szintén piszkosak voltak.


A félkész- és késztermékeket – az előírásokat megszegve – egy hűtőkamrában érlelte, tárolta a kistermelő. A szakemberek végül 12 tétel, összesen 459,9 kg jelöletlen, illetve részben penészes tejtermék forgalomból történő kivonását, valamint megsemmisítését rendelték el, továbbá annak végrehajtásáig a jogsértő termékeket hatósági zár alá vették. A vizsgálat során megállapították, hogy a kistermelő a nagykereskedésben vásárolt szlovák juhtúrót (brynza) és vajat kicsomagolás után saját készítésű termékként árulta, elsősorban a gödöllői piacon.
A feltárt higiéniai hiányosságok és élelmiszerbiztonsági problémák miatt a hatóság felfüggesztette a kistermelő tejtermék-előállítói tevékenységét. A felfüggesztés feloldásának feltétele a hibák kijavítása és egy újabb, kedvező kimenetelű hatósági szemle. Az eljárás folyamatban van. Az ügyben több százezer forintos bírság várható.

 


(FM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám