`

A tejtermelők mellett áll a kormány és mindent elkövet az ágazat stabilizációjáért – szögezi le május 23-i sajtóközleményében a földművelésügyi tárca. Áfacsökkentés, uniós szinten kiemelt pénzügyi támogatás és piactisztítás indult a tejtermelők érdekében. Az MVH pedig előrehozza az átmeneti nemzeti tejtámogatás kifizetését, 11,4 milliárd forintot juttat el a napokban a tejtermelők sürgős megsegítésére.

A Földművelésügyi Minisztérium közleménye:

A Földművelésügyi Minisztérium tisztában van a nemzetközi és hazai tejpiacon zajló kedvezőtlen piaci folyamatok súlyosságával. A kormány a magyar tejtermelők mellett áll és a rendelkezésre álló eszközökkel mindent elkövet az ágazat stabilizációja érdekében. Áfacsökkentés, uniós szinten kiemelt pénzügyi támogatás és piactisztítás indult a magyar tejtermelők érdekében. A kormány döntésének eredményeként Magyarországon a második legmagasabb az unióban a tejtermelőknek szóló támogatás. Jövőre 5%-ra csökken a friss tej áfája, ezáltal nemcsak olcsóbb és megfizethetőbb lesz a magyar családok számára ez a fontos élelmiszer, hanem várhatóan nő a kereslet is a boltokban. Emellett intenzív tejpiaci ellenőrzések zajlanak, hogy kiszűrjék azokat a tejeket, amelyekkel becsapják a magyar vásárlókat. A kormány folyamatosan figyeli az intézkedések hatását és tejágazat alakulását.
A hazai tejtermelő gazdaságok 2016 tavaszán uniós és nemzeti forrásból, mintegy 17 milliárd forint többlettámogatást kapnak, a már meglévő támogatási jogcímeken felül. Minden jogcímet egybevetve, a magyar tejágazat megmentésére, stabilizálására a 2015-ös 49 milliárd után idén minden korábbinál nagyobb – uniós összevetésben is magas -, mintegy 63,5 milliárd forint támogatási keret áll rendelkezésre. A termeléshez kötött támogatások nyújtása tagállami döntésen alapul. A magyar kormány azt a döntést hozta, hogy kiemelten kezeli a tej és tejtermék ágazatot, és a termeléshez kötött támogatásokat a lehető legmagasabb szinten határozza meg. E döntés következménye, hogy Magyarország, uniós összevetésben a második legmagasabb közvetlen támogatást fizeti egy tehénre számítva.
Összességében elmondható, hogy a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TTT), valamint az FM hasonlóan ítéli meg a jelenlegi piaci helyzetet, és közösen dolgozik azon, hogy megtaláljuk a negatív hatások lehető leghatékonyabban kezelő megoldásokat.

A kormány munkájában kiemelt jelentőséggel bír a feketegazdaság elleni küzdelem. Ezt jól mutatják az elmúlt évek intézkedései, mint például a több lépcsőben megkezdett áfa-csökkentés (amely 2017-től a friss tejre is kiterjed), az EKÁER rendszer bevezetése, az online-pénztárgépek működése vagy éppen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) közötti szoros együttműködésben zajló ellenőrzések.
A pénzügyi juttatásokat olyan egyéb intézkedések egészítik ki, mint például a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke által elrendelt komplex tejpiaci ellenőrzés, amelynek célja - a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok és piaci szereplők kiszűrésén keresztül - megvédeni a magyar fogyasztókat a rossz minőségű tejektől, tejtermékektől. Az áprilisban indult akcióban eddig 311 tétel UHT tejet ellenőriztek, emellett több mint 100 tétel ellenőrzése van folyamatban. Az eddigi laboratóriumi eredmények alapján 6 szlovák, illetve cseh eredetű, együttesen több tízezer liternyi 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT tej tételt vontak ki a forgalomból. Ezek közül a legnagyobb mennyiségben - több mint 21 ezer liter - cseh származású UHT-tejet hívtak vissza.
Az ágazat érdekében megtett kormányzati intézkedések mind azt a célt szolgálják, hogy a hazai boltok polcaira minél nagyobb arányban biztonságos, egészséges, hazai alapanyagból előállított tej és tejtermékek kerüljenek, az ágazatban tevékenykedő, jogkövető magatartással működő gazdálkodók és vállalatok számára pedig egyenlő versenyfeltételeket biztosítson.
A pozitív tapasztalatok ellenére, az áfa-csökkentési intézkedés továbbvitelének tervezésekor továbbra is tiszteletben kell tartani a költségvetés mindenkori teherbíró képességét. A közelmúlt eseményei mindenesetre bizonyítják, hogy a kormány elkötelezett a lakosság megélhetési terheinek csökkentésében, és a feketegazdaság elleni küzdelem folytatásában.
(FM Sajtóiroda, 2016. május 23.)

 

Előrehozza az átmeneti nemzeti tejtámogatás kifizetését az MVH

Elindítja az átmeneti nemzeti tejtámogatás kifizetését a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), hogy enyhítse a tejtermelők súlyos gondjait - közölte Gyuricza Csaba, a hivatal elnöke május 24-én az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint az októberről előrehozott kifizetéssel 11,4 milliárd forintot juttat el a napokban az MVH a tejtermelők sürgős megsegítésére. Gyuricza Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy a támogatás folyósításának feltétele az egységes kérelem benyújtása, és annak keretében az alaptámogatás igénylése. A jogosultság ellenőrzése után a kifizetéseket azonnal elindítja az MVH. A hivatal elnöke emlékeztetett arra, hogy szintén a tejtermelők megsegítésére folyósított az MVH az elmúlt hetekben úgynevezett kis összegű uniós – de minimis – kifizetéseket is. Ennek keretében 3,3 milliárd forinthoz jutottak az érintett termelők.

(MTI, 2016. május 24.)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám