`

Jelenleg is tartanak a tejpiaci ellenőrzések, de már az első hetekben tisztességtelen forgalmazói magatartás, élelmiszerlánc-felügyeleti díj és marketing hozzájárulás befizetés elmaradása miatt intézkednie kellett a Nébihnek. Emellett több szlovák illetve cseh eredetű 1,5%-os UHT tejet kell kivonni a forgalomból, mert zsírtartalmuk alacsonyabb a jelölésen szereplőnél.


Április 1-15. között országszerte mintegy háromszáz élelmiszerforgalmazónál végeztek mintavétellel egybekötött ellenőrzést a megyei kormányhivatalok ellenőrei. A szakemberek a nem magyar előállítású, alacsony áron értékesített UHT-tejeket és félkemény sajtokat vizsgálták. Az akcióban 311 tétel UHT tejet, 522 tétel félkemény sajtot ellenőriztek. Az ellenőrök két kiskereskedelmi egységben tapasztaltak jelölési szabálytalanságot.
A több mint száz tej- illetve sajtminta laboratóriumi vizsgálata még tart, azonban már az eddigi eredmények alapján is több szlovák valamint cseh eredetű 1,5%-os UHT tejet kell kivonni a forgalomból alacsony zsírtartalom miatt. A tejzsír a tej értékes része, amit fölözés után például tejszín, vaj vagy tejföl készítésére használnak. A Nébih vizsgálatán kiszűrt termékek zsírtartalma alacsonyabb volt, mint amit a gyártók a dobozon feltüntettek, megtévesztve ezzel a vásárlókat.


Zajlik az adatok kiértékelése a tisztességtelen forgalmazói magatartásra és a beszerzési ár alatti értékesítésre irányuló ellenőrzéseknél is. A hivatal szakemberei kilenc kereskedőnél és hat kereskedelmi láncnál vizsgálták a kiugróan alacsony áron kínált akciós UHT-tejeket és trappista sajtokat. Az előzetes adatok alapján egy kereskedő és egy üzletlánc számíthat büntetésre tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt.
Az ellenőrzések kiterjednek a 2015-ös élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának és befizetésének teljesítésére is. E téren öt céggel szemben kellett eddig intézkedni, jellemzően azért, mert késve tettek eleget bevallási illetve befizetési kötelezettségüknek. A felügyeleti díjjal kapcsolatos problémák miatt eddig 1,8 millió forint bírságot szabott ki a hatóság. A Nébih szakemberei mintegy hatvan cégnél vizsgálták azt is, hogy befizették-e a kötelező marketing hozzájárulást a Tej Terméktanácsnak. Az ellenőrzések eredményeként két céget több mint 700 ezer forint megfizetésére kötelezte a hatóság.

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám