`

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér Megyei Igazgatósága, 2015. október 2-3-án részt vett a Kis-, Közép-, Agrárvállalkozók, Sajtkészítők Egyesülete által szervezett III. Magyar Sajtmustrán, Óbarok-Nagyegyházán. A pénteki szakmai napon majdnem 150-en vettek részt, a szombati közönségnapon pedig több mint 2500 vendéget vonzott a rendezvény.

 
 
 
Október 2-án, a pénteki szakmai napon került sor a sajtversenyre, amelyre 55 termelő 110 sajtját nevezték be.

sajtmustra 4 

A friss sajtok, érlelt sajtok, illetve a juh-és kecskesajtok kategóriáiban három 18 fős szakmai zsűri hozta meg döntését, térítésmentesen osztályozva és bírálva el a versenyző sajtokat. A zsűri munkájában részt vett Székely Erika, a NAK Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Szakterület igazgatója és Varga László, a NAK Élelmiszeripari Szakterület szakértője, akik kiválasztották a Kamara által különdíjjal jutalmazott sajtot, illetve sajtkészítőt. A sajtversennyel párhuzamosan került sor egy szakmai konferenciára, amelyen - mások mellett - előadást tartott „Pályázati lehetőségek mikro-, kis-, középvállalkozók, sajtkészítők részére” címmel Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató-helyettese.

sajtmustra 1

Az október 3-i, szombati közönségnapon információs sátrat, pultot működtetett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, ahol sor került az érdeklődők tájékoztatására, tanácsadásra, illetve marketingeszközök terjesztésére is. Ugyanezen a napon került sor egy sajtétel-főző versenyre, amelyen a Kamara csapata is képviseltette magát Joó Ilona Katalin, a NAK Fejér Megyei Szervezete, megyei elnöki kabinetvezető irányításával.

sajtmustra 2

A pénteki szakmai napon majdnem 150-en vettek részt, a szombati közönségnapon pedig több mint 2500 vendéget vonzott a rendezvény. 

sajtmustra 3 

Szombaton került sor az előző napi sajtverseny eredményeinek kihirdetésére. Az alábbi sajtkészítőket díjazták:

ARANYÉRMES TERMÉKEK

Maszlik Családi Gazdaság/ 1 éves érlelt sajt/

Bicskei MG Zrt./ Kemény sajt/

Reményik Kálmán/ Balaton sajt/

Hajdú Tímea/ Kevert parenyica (50% tehén-50% kecske)/

Ficsor Árpád/ Kemény sajt/

Farsang Sándorné/ Orda bomba/

 

EZÜSTÉRMES TERMÉKEK

Dr. Hankai Judit/ Érlelt félkemény röglyukas tehénsajt/

Tóth Ágnes/ Kakukkfüves félkemény sajt/

Petrezselyemné Bajári Mónika/ Tehéntúró/

Kalla Kft./ Kékpenészes sajt/

Alföldi Garabonciás Kft./ Félkemény röglyukas kecskesajt/

Vastag Gusztáv/ Tehéntejből készült vaj/

Méhesi-Melis Zoltán/ Érlelt félkemény erjedési lyukas sajt/

Maszlik Családi Gazdaság/ Vaj/

 

BRONZÉRMES TERMÉKEK

Petrezselyem Károly/ Tehéntúró kőrözött/

Sándor Tamás Bükki Sajt/ Félkemény Kecskesajt/

Méhesi-Melis Zoltán/ Fűszeres félkemény sajt/

Dr. Hankai Judit/ Tehén parenyica/

Alföldi Garabonciás Kft./ Röglyukas érlelt kecskesajt/

Tóth Péter/ Natúr tehénjoghurt/

Szilágyi Tibor/ Röglyukas tehénsajt/

Kolek Ákos/ Friss desszertsajt/

Horváth László/ Kékpenészes tehénsajt/

Bicskei MG Zrt./ Rúzzsal érlelt sajt/

Tóth Ágnes/ Ilona majori félkemény sajt/

Papp Gergely/ Félkemény kecskesajt/

Kata Sándor/ 3 hónapig érlelt kecskesajt savómézben/

Kalla Kft./ Ilmici/

A kamarai különdíjjal jutalmazott sajtkészítő pedig Hajdú Tímea/ Kevert parenyica (50% tehén-50% kecske)/ sajtja lett.

A rendezvényen kiállítóként vett részt több kamarai tagunk is (elsősorban sajtkészítők, illetve borászok, gyümölcslé előállítók, langallókészítő, méz előállítók, sonkakészítő, stb.).

A rendezvényt - mások mellett - megtisztelte jelenlétével Dr. Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára. A szombati közönség nap háziasszonya Borbás Mária, televíziós műsorvezető volt.

sajtmustra 5

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám