`

Hetvenhatezer hektoliterrel több sört adtak el tavaly a vezető sörgyárak a hazai piacon. A felsőkategóriás sörök értékesítése 2018-ban messze az átlag felett, összesen 24%-kal nőtt. Szintén átlag feletti növekedést ért el az alkoholmentes és az ízesített sörök forgalma is.


A Magyar Sörgyártók Szövetsége által végzett sörpiaci elemzés szerint 2018-ban 1,3%-kal több, összesen 6,29 millió hektoliter sört értékesített Magyarországon az öt vezető sörgyártó: a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Carlsberg Hungary Kft., valamint a Sörszövetség értékeléséhez adatközlésével hozzájáruló Pécsi Sörfőzde Zrt. Ez hetvenhatezer hektoliter forgalom növekedés 15 millió palackkal több sör elfogyasztását jelenti a tavalyi évben.

A sörpiacon 2018-ban is folytatódott a dinamikus átrendeződés az egyes szegmensek között.  A prémium és szuper prémium sörök eladásának növekedése robbanásszerű volt, a tavalyi évben 24%-kal több fogyott, mint 2017-ben.  A középkategóriás termékek eladása csekély mértékben, mintegy 1%-kal csökkent, a gazdaságos, saját márkás sörök piacának szűkülése tovább gyorsult. Ez utóbbi termékek piacára a vezető gyártók tavaly már 8%-kal kevesebbet szállítottak.

„Új szintre lépett a sörkultúra évek óta tapasztalható fejlődése. Míg az elmúlt években a piac középső kategóriája erősödött, 2018-ban már a prémium és szuperprémium termékek dinamikus növekedése jelezte, hogy a sörfogyasztás a magasabb minőségű termékek irányába fordul. A söripari fejlesztések eredményeként megjelenő új minőségi termékeket a fogyasztók egyre szélesebb köre igényli” – mondta dr. Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.

2018-ban folytatódott a növekedés az ízesített és az alkoholmentes sörök értékesítésében is. Az ízesített sörök 317 ezer hektoliterre nőtt forgalma 5%-os bővülésnek felel meg. Az alkoholmentes szegmens értékesítése újabb csúcsot döntött, a kategória mérete 116 ezer hektoliterre nőtt 2018 során.

„A minőségi sörök iránti növekvő kereslet itthon is meghatározza a gyártási kultúra fejlődésének irányát. Az elmúlt években folyamatossá vált a söripari innováció, a kézműves söröket készítők kísérletező kedve pedig további inspirációt adott a nagyobb üzemeknek is. A termelésben végrehajtott fejlesztések olyan minőségi termékeket eredményeznek, amelyek a legmagasabb elvárásokat is ki tudják elégíteni” – tette hozzá az igazgató.

A Sörszövetség tevékenysége nem korlátozódik a sörpiaci trendek értékelésére, hanem célja a sörkultúra és a minőségi sör népszerűsítése is. 2018-ban folytatódott a szervezet „Sör mi több” nevű kezdeményezése, amely a minőségi sörnek a magyar gasztronómiában betöltött tradicionális szerepét, a csapolt sör és a hozzá tartozó vendéglátás fejlődését, a tökéletes sörélmény iránti igényt kívánja erősíteni. A 2014-ben kezdődött munka eredményeként megállt a csapolt sör piaci részének csökkenése. Ez a kategória tavaly már stabilan 10%-ot képviselt a szövetség tagvállalatai által értékesített sör mennyiségéből, forgalma 2018-ban 3,6%-kal nőtt.

Az öt vállalat áfabefizetései közel 14 %-kal nőttek tavaly és meghaladták a 30,5 milliárd forintot. A hazai sörgyárak 2018-ben is növekvő mértékben vették ki a részüket a közteherviselésből.  Összes adó és járulékbefizetései meghaladták a 80 milliárd forintot. A fenti költségvetési befizetéseken túl a Sörszövetség tagvállalatai több százmillió forintot költenek önkéntesen is fenntarthatósági programokra, mint az újratölthető üvegek széles körű használata és az alumínium doboz csomagolások visszagyűjtése és újrahasznosítása.


(forrás: Sörszövetség)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám