`

Több termék is földrajzi árujelző jelölést kapott az elmúlt időszakban – jelentették be az eredetvédelmi országjárás legutóbbi fórumán, Székesfehérváron.


A Földművelésügyi Minisztérium három évvel ezelőtt indította el eredetvédelmi programját, melynek célja az oltalomban részesülő földrajzi árujelzők számának növelése, valamint a már meglévő földrajzi árujelzőkben rejlő lehetőségek jobb kihasználása.
– Az egyediséget hordozó hagyományos mezőgazdasági termékek, élelmiszerek, italok olyan értékeket képviselnek, amelyeket nemcsak óvni, hanem a jövő nemzedékek számára megőrizni is kötelességünk – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az eredetvédelmi országjárás keddi székesfehérvári fórumán.

Mint mondta, az eredetvédelemmel, vagyis a földrajzi árujelzők használatának szabályozásával biztosítani lehet a magyar mezőgazdasági termékek, élelmiszerek, szeszesitalok és borok hagyományos neveinek védelmét az Európai Unió valamennyi tagállamában. Nagy István arról is szólt, hogy az oltalom mögött nemcsak a minőségi paramétereket befoglaló termékleírás áll, hanem a termelők jogérvényesítési lehetőséget is kapnak az unión belül.
– Azaz nem lehet szegedi paprikát termelni a Balaton környékén, vagy gönci barackpálinkát előállítani Budapesten – tette hozzá.

A fórum keretében Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy a fórumsorozatot a szaktárca azért is indította el, hogy azokat termelőket is elérjék, akik eddig nem kerültek kapcsolatba a minisztérium programjával, és akiknek egyedi értéket képviselő termékeit a földrajzi árujelzők alkalmazásával meg tudják védeni. Mint mondta, jelenleg Magyarországon már több mint 80 földrajzi árujelzővel ellátott termék áll oltalom alatt vagy folyamatban van az ezzel kapcsolatos eljárás. Hozzátette: ha a földrajzi árujelzők adta lehetőségeket a termelői közösségek jól alkalmazzák, jelentősen segíthetik a sikeres piaci értékesítést. Azt is bejelentette, hogy a Csopaki borral, az Akasztói szikiponttyal, a Budaörsi őszibarackkal, a Szomolyai rövidszárú fekete cseresznyével, az Újfehértói meggyel, a Nagykun rizzsel és a Nagykörűi ropogós cseresznyével bővült az új földrajzi árujelzők köre. A földrajzi árujelzőkről és a védett eredetű termékekről az eredetvedelem.gov.hu oldalon található további információ.


(FM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám