`

Már érkeznek a nevezések a Quintessence (IX.) Pálinka- és párlatversenyre, mely az elmúlt években egész Közép-Kelet Európa legnagyobb pálinka-megmérettetésévé vált. Évek óta ezer feletti nevezett minta érkezik a desztillátumok nagy versenyére határon innen és túl.


Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett, idén januárban megrendezett Quintessence (VIII.) Pálinka- és párlatversenyre több szempontból is rekordszámú nevezés érkezett. Magyarországon eddig még soha egyetlen egy ilyen megmérettetésre sem neveztek 1318 mintával. (A korábbi abszolút rekord a 2016-os verseny 1132 nevezéséhez volt köthető.) Az impozáns mintaszám mellett rekord hazánkban a 433 nevezett kereskedelmi tétel és az is, hogy érkezett versenyminta Magyarországon kívül Romániából, Ukrajnából, Szlovákiából, Németországból, Lengyelországból, Törökországból és Kínából is.

A pálinkaverseny fővédnöke ezúttal is Kövér László, Magyarország Országgyűlésének elnöke. A IX. pálinkaverseny ünnepélyes eredményhirdetésére 2018. január 19-20-án kerül sor Miskolc-Lillafüreden, a Palotaszállóban, egy nagyszabású gála részeként. A nevezési határidő 2018. január 5-én jár le. Nevezési mintaként a magán- és bérfőzetőknek fajtánként minimum 2x0,35 liter, kereskedelmi főzdéknek 3x0,35 vagy 2x0,5 liter pálinkát vagy párlatot kell eljuttatniuk a szervezőknek.

Részletes nevezési feltételek, versenyszabályzat a http://quintessence-palinka.hu/hu/ és a www.okeonga.hu weboldalon található. További felvilágosítás kérhető a +36-70/313-3216-os telefonszámon, illetve e-mailben az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.


(forrás: Ongai Kulturális Egyesület)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám