`

A sörszövetség 2017-ben is kereste Magyarország legjobb sörkorcsolyáit. A pályázatot újfent komoly érdeklődés övezte.


A Magyar Sörgyártók Szövetségének kiemelt éves, „Sör mi több” elnevezésű rendezvénysorozatának célja, hogy erősítse a gasztronómia és a nemes ital kapcsolatát. Az innováció jegyében, a megszokott pogácsa-virsli-földimogyoró trión túllépve az idei szezonban is keresték hazánk legjobb sörkorcsolyáit. A Magyarország Legjobb Sörkorcsolyája 2017 elnevezésű pályázatot augusztus 6-án, a Sör Világnapján hirdették meg. A verseny a napokban zárult; az amatőr konyhaművészeknek kiírt pályázatra beérkezett ételekre a Sör mi több Facebook-oldalán több ezer szavazat érkezett. Végül az első helyen holtverseny alakult ki: a voksok alapján egy szezámmagos füstölt sajtos sörkorcsolya, valamint egy töltött tarsoly lett a befutó.

A HORECA-szakemberek által beküldött pályaműveket a Gulyás Dóra, a sörszövetség titkára, az ötletgazda Horváth Balázs, a Chef & Pincér magazin főszerkesztője, Kovács Gábor sörblogger, Sápi Róbert sörsommelier, valamint Vásárhelyi István sörgasztronómus alkotta zsűri bírálta el.
– Újfent bebizonyosodott, hogy van igény az ilyen típusú versenyekre, hiszen az amatőrök esetében is elég nagy volt az aktivitás. Számos izgalmas recept érkezett a profiknak kiírt pályázatra is, de a zsűri majdhogynem egyhangúan hozta meg a döntést és szavazta meg a győzteseket. Láger kategóriában a Pizza Monkey, búzában a Krak'n Town Steampunk Saloon, míg a barnánál holtversenyben az Agóra Bisztró, illetve a Malter BeerStro kapta az elsőknek járó szakmai elismeréseket – nyilatkozta dr. Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.


(forrás: Sörszövetség)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám