`

Tizenhatodik alkalommal rendezték meg az Országos Syngenta Borversenyt, amelyre idén összesen 459 nevezés érkezett az ország összes bortermelő térségéből. A megmérettetésen a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a tokaji borok vitték a prímet.


Czigány Tibor, a Syngenta ügyvezető igazgatója március 9-i siófoki díjátadón elmondta: a hazai szőlészeti és borászati ágazat folyamatos fejlődése jól lemérhető az agrárvállalat immár 16. éve rendezett borversenyén, amelyre idén összesen 455 bor és 4 pezsgő érkezett az ország valamennyi borvidékéről.
Az elmúlt év szőlőtermesztési helyzetéről szólva Czigány Tibor kifejtette: kihívásokkal teli 2016-os évet könyvelhetnek el a szőlőtermesztő gazdaságok. Az enyhe telet követően tavasszal fagyok, nyáron jégverések, szeptemberben esőzések keserítették a gazdálkodók életét az ország több területén. Ezen kívül pedig az enyhe időjárás miatt a kórokozók és a kártevők szinte minden formában támadták a szőlőt, amelyek ellen tervszerű, hatékony növényvédelmi megoldásokat kellett alkalmazni. Mindezek hatása egyes országrészeken, borvidékeken belül is eltérő volt, így fordulhatott elő, hogy közel 60 ezer hektárról leszüretelt 400 ezer tonnányi szőlőtermés ugyan jobb, mint az elmúlt évek átlaga, ám vannak olyan területek – Sopron, Nagy-Somló, Badacsony és a Balaton-felvidék –, ahol nagyon komoly terméscsökkenést szenvedtek el a termesztők.
Ettől eltekintve a tavalyi évjárat igazán jónak bizonyult. Ezt bizonyítja, hogy az idei borversenyen a 2016-os borok összesen 61 aranyérmet érdemeltek ki, például a Kősziklás Borászat Kft. 2016-os Syrah Roséjáért nagyarany elismerést kapott.


– Összességében nagyon magas színvonalú versenyen vagyunk túl, amely kitűnő áttekintést adott az elmúlt öt év boraiból – ismertette dr. Janky Ferenc, a Budapesti Corvinus Egyetem Borászati Tanszékének nyugalmazott docense, a borverseny elnöke. – Az idei borbírálaton kiválóan szerepeltek az illatos fajták: a Sauvignon Blanc, a muskotály-félék, valamint az Irsai Olivér. Számomra nagy öröm, hogy egy badacsonyi Kéknyelű is Quadris-díjban részesült. Ez egy olyan ritkán termesztett szőlőfajta, amely megérdemelné a nagyobb figyelmet. A roséborok az idei évben is jól szerepeltek, rendkívül sokat fejlődtek az elmúlt 10-15 évben, köszönhetően az új borászati eljárásoknak. A kékszőlőből „fehértechnológiával” elkészített üde, könnyű borokat a fiatalok is egyre jobban kedvelik. Idén is kitűnő vörösborok kerültek a bírálók elé, a villányi és a szekszárdi borászok vitték a prímet. Az idei verseny abszolút „bajnoka” idén is Tokaj lett, a legjobb 13 borból hét érkezett erről a borvidékről.

 


A siófoki gálán átadták a legkiválóbb boroknak járó Quadris-díjakat, amelyet idén a Bock Borászat 2011-es Bock Capella cuvée-je, a NAIK SZBKI Badacsony 2013-as Badacsonyi Kéknyelűje, valamint a Tolcsva-Bor Kft. 2009-es 5 puttonyos Tokaji Aszúja érdemelte ki. Nagyaranyat kapott a Szentpéteri Borpince, a Kősziklás Borászat, a Schieber Pincészet, a Sauska - Tokaj, a Tolcsva-Bor, a Csubák Testvérek, a Grand Tokaj, és Koch Csaba egy-egy, valamint a Sárga Borház két bora. Rajtuk kívül 124 arany-, 228 ezüst-, 82 bronzérmet, valamint 12 oklevél elismerést adott át a zsűri.

 


(Syngenta)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám