Szesz-, bor-, söripar

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) megemeli a Nemzeti Borkiválóság Program idei forrását, egyúttal komoly Furmint-kutatási és népszerűsítési akciót is indítanak.


A korábbi években a Nemzeti Borkiválóság Program végrehajtásara átlagosan mintegy 40 millió forint állt rendelkezésre, addig 2017-ben ez az összeg 50-60 millió forint lesz – közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter keddi sajtótájékoztatóján. Mint mondta, döntés született arról is, hogy az idén nem csak a fehér- és a vörösborokat tartalmazó Borkiválóság-könyv készül el, hanem – mivel ezt az esztendőt a Furmint évének nyilvánították – külön furmintos kiadvánnyal is jelentkezik a borkiválóság program, emellett meghirdetik a Furmint országkóstolót is.

A miniszter jelezte: ebben az évben új kiadványok, workshopok, tudományos konferenciák, valamint genetikai kutatások révén szeretnének minél többet megtudni a furmint. Kiemelt feladat, hogy megfelelő mennyiségben és minőségben álljanak rendelkezésre oltványok, lehetőség nyíljon a kísérletezésre. Ebben a munkában a minisztérium stratégiai partnere a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) és a Szent István Egyetem (SZIE) borászati tanszéke. Így számos olyan furmintkutatási témát indítanak útjára az idén, amelyek országosan szolgálják a furmint fajta értékeinek megőrzését. Fazekas Sándor felhívta a figyelmet: idén megkezdődik az erdélyi borkiválóságok feltérképezése is.


Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója arról beszélt, hogy nagy hangsúlyt kap a furmint értékeinek megőrzése, a fajta legjobb minőségű szelektált klónjaiból, vírus és agrobaktérium- és fotoplazma-mentes egyedek létrehozása. Így létrejöhet az egész országban a magas minőségű furmint borok alapanyag-bázisa. Ez a ráfordításokat tekintve is jelentős lehet, mivel egy hektár új ültetvény telepítésének bekerülési költsége 10-15 százalékkal is csökkenhet. Most egy hektár telepítése 5-7 millió forintot tesz ki.


Kiss Eliza, a kiemelt borászati feladatokért felelős miniszteri biztos elmondta: a Nemzeti borkiválóság program az ötödik évébe fordult, és nagy siker, hogy a program beváltotta a hozzáfűzött reményeket, népszerűsítve itthon és külföldön is a legkiválóbb magyar borokat. A miniszteri biztos jelezte, az idén lezárul a mintegy 750 millió forintos, a magyar borokat harmadik országokban, az unión kívül népszerűsítő promóciós program, amely a résztvevő borászok önrészével együtt mintegy 3 millió eurót (mintegy 900 millió forintot) tett ki. A programot Kis Eliza sikeresnek ítélte, mivel sikerült a magyar borokat bemutatni és megismertetni Svájcban, az Amerikai Egyesült Államokban, Kínában, Kazahsztánban, Kanadában.

 


(MTI)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok