`

A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék Patricius Borháza lett az idén az év pincészete. A pincészet korábban megkapta a „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka" címet is.

 

Az Év Pincészete Patricius Borház lett – a címmel azt a borászatot jutalmazzák, amely a legtöbbet tette az bel- és külföldön a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széleskörű népszerűsítéséért az adott évben. A 2002-ben alapított díjat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége képviselői adták át csütörtökön a Bodrogkisfalud határában lévő társaságnak.
Molnár Péter birtokigazgató, a Patricius Borház Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Patricius a tokaji borvidék egyik meghatározó borászata, a borkészítésen túlmenően aktívan részt vesznek a térség kulturális életének szervezésében is. A borház filozófiájának fontos része, hogy nagyra becsülik Tokaj-Hegyalja tradícióit, „tisztában vagyunk vele, hogy elődeink sokat elértek és azt is tudjuk, hogy ezeket a hagyományokat kell újra éleszteni és tovább adni, tradíció, érték, egyediség, egyensúly, ezek fejezik ki hitvallásunkat”.


A Patricius Borházat a Kékessy család alapította, amely a tizenhetedik századig visszanyúló szőlészeti és borászati hagyományokkal rendelkezik a tokaji borvidéken. A társaság szőlőbirtokai öt település határában, 85 hektáron, 7 dűlőben találhatóak. A pincészet 2013-ban megkapta a „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka" címet.
Mint Molnár Péter közölte: a birtokszerkezet kialakítása nagyon tudatosan történt, a Kékessy család a sokszínűség és a gazdag talaj adottságok miatt választotta a több száz éves első osztályú dűlőket. A termőterületeken egyaránt megtalálhatók fiatal és idős szőlőtőkék, a térség szőlőfajtáinak nagy része, a furmint, a hárslevelű, a sárga muskotály, a zéta és a kövérszőlő egyaránt. A birtokigazgató szólt arról is, hogy a szőlő feldolgozásakor gravitációs technológiát alkalmaznak, amely a „legkíméletesebb" technológia, és lehetővé teszi a szőlőben termett értékek megőrzését, megőrződik a bor gyümölcsössége, hagyják érvényesülni a talajból származó ásványosságot.


(MTI)

 


Magyarország a 15. legnagyobb bortermelő a világon

A világ bortermelése az idén várhatóan öt százalékkal 259 millió hektoliterre csökken– közölte csütörtökön a nemzetközi szőlészeti és borászati szervezet (OIV) Párizsban. Prognózisuk szerint Olaszország várhatóan megőrzi vezető helyét 48,8 millió hektoliterrel, ami két százalékkal kevesebb a 2015-ösnél. Franciaországban 41,9 millió hektoliter, a tavalyinál 15 százalékkal kevesebb új bor lesz a szervezet várakozása szerint. Magyarország 15. a rangsorban 2,7 millió hektoliterrel, ami hat százalékos csökkentést jelent a tavalyi évhez képest a nemzetközi szervezet szerint.
A világ bortermelése 2013-ban 276,6 millió hektoliterrel rekordot döntött, azóta viszont a klimatikus viszonyok miatt csökken. (MTI)


 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám