`

A Nemzeti Bor Maraton az év egyik legnagyobb közösségi élményének ígérkezik a sport- és borkedvelők számára. 11 napon át tartó, összesen 2573 kilométer hosszú futással köti össze hazánk mind a 22 borvidékének 102 települését.

 

 

Időközi sajtótájékoztatót tartott a Nemzeti Bor Maraton Budapesten a budai Vendéglő a KisBíróhoz étteremben 2015. március 26-án.

A rendezvényt megnyitva Dobor Dezső sajtófőnök és Balla Attila programigazgató beszámolt az eddigi eredményekről, bemutatta a 11 nap kiemelt helyszíneit és az újonnan csatlakozott támogatókat. “Az innováció formálja a jövőnket” - ilyen innovációként indult közel két éve a Nemzeti Bor Maraton programötlete is, amely azóta egy komoly szakmai és gazdasági összefogássá nőtte ki magát.” - mondta el a programigazgató. Továbbá bejelentette, hogy Áder János köztársasági elnök örömmel vállalta el a rendezvény fővédnöki címét, Hende Csaba honvédelmi miniszter pedig védnökként csatlakozott a Nemzeti Bor Maratonhoz.

bormaraton1

Tájékoztatóját a Nagy Egyetemi Borteszttel folytatta, amelyet májusig az ország három, nagy egyetemi városában - Budapesten, Szegeden és Pécsett - rendeznek meg. A március 19-i szegedi után, április 8-án Budapesten a Corvinus Egyetemen rendezik a következőt, amelyre 48 óra leforgása alatt  a közel 400-as részvételi létszám betelt. A kutatás, amilyenre még nem volt példa Magyarországon, egy speciális applikáció segítségével valósul meg, ami a Nemzeti Bor Maraton saját fejlesztése.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a magyar vidéknek és a borászati, valamint termelői tagság kapcsolatának lehetőségeit vázolta a sajtó képviselőinek a Nemzeti Bor Maraton tükrében. Kiemelte, hogy a Kamara felületet kap a helyszíneken és a rendezvény honlapján, hogy a helyi termékeket népszerűsítsék. „Ez a NAK-nak fontos feladata, hiszen a helyben termelt élelmiszerek vásárlásával és fogyasztásával segítjük a vidéki foglalkoztatást, és sokat teszünk a vidék népességmegtartó erejének növeléséért, az élhető, fenntartható vidéki életért” - mondta Győrffy Balázs. A Kamara a kiemelt helyszínekre két sátorral szándékozik kitelepülni. Itt a megyei referensek és a falugazdászok válaszolnak a gazdák kérdéseire, és a gyerekeknek is készülnek különböző játékos programokkal – tette hozzá a NAK elnöke.

bormaraton2

Dobák László, az AXA Bank értékesítési vezetője a bank és a Nemzeti Bor Maraton közös küldetéséről és együttműködéséről beszélt és ismertette az AXA Bank akcióját, amellyel mindenki számára szeretnék elérhetővé tenni a futás örömét. Valamint szeretnének egy mozgalmat elindítani, amellyel a helyi pincészeteket kívánják támogatni.

Dr. Sümegi Zsombor, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakmai igazgatója elmondta, hogy több mint 42 000 tagja van a hegyközségek tanácsának, elkötelezettek minden olyan rendezvény mellett, amely népszerűsíti a magyar borászokat és a kulturált borfogyasztást. Mind a 22 magyar borvidéket érinti a Nemzeti Bor Maraton, ez egy nagyon jó lehetőség a borászoknak a bemutatkozásra.

Kielmayer Kristian, a Földművelésügyi Minisztérium Eredetvédelemért felelős Helyettes Államtitkárság szakértője kiemelte, hogy “a sport és a bor összehozza az embereket”. A Földművelésügyi Minisztérium Nemzeti Borkiválóság Programja, hogy kiváló borokat keressen, célja pedig, hogy kommunikálják az értékeket. Ha egy országos programnak, mint a Nemzeti Bor Maratonnak is a célja ez, akkor azt támogatniuk kell.

Barátossy Gábor, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának igazgatóhelyettese a biztonságos magyar élelmiszerek, valamint borhibák- és borbetegségek bemutatásának tematikáját emelte ki a Nemzeti Bor Maraton keretein belül. A NÉBIH ugyanis együttműködik és szakmai tematikával mutatkozik meg a Nagy Egyetemi Borteszt kapcsán is a rendezvénnyel.

bormaraton5

Herczeg Ágnes, a Nagy Egyetemi Borteszt szakmai vezetője, a londoni Wine and Spirit Education Trust minősített oktatója, nemzetközi borakadémikus elmondta, hogy a Borteszt közös játéka az egyetemistának és a borászoknak. A saját példáján keresztül mutatta be a rendezvény fontosságát, egykor ő is egyetemista korában vett részt az első borkóstolóján. A Bortext nevű applikáció segítségével pontos képeket kaphatunk, hogy az felsőoktatásban résztvevők, “a jövő fogyasztói” milyen borokat keresnek és kedvelnek. Elárulta, hogy ősszel folytatni kívánják a tesztet és kiterjesztik több városra, egyetemre és főiskolára is.

Dlusztus Imre, a Nemzeti Bor Maraton borszakmai koordinátora a Magyar Borászok Ünnepét a Nemzeti Bor Maraton hivatalos betétrendezvényét és a benne rejlő lehetőségeket mutatta be. Egy legóhoz hasonlította, amelyben mindenki hozzátehet, mindenki építheti. A 11 nap alatt tematikus borkóstolókkal, helyi termelők bemutatkozásával, szabadidős- és sportrendezvényekkel, kulturális és kézműves programokkal, koncertekkel és kirakodóvásárral találkozhatnak az érdeklődők a Nemzeti Bor Maraton útvonalán valamennyi településen.

A sajtótájékoztatót Balla Attila zárta, aki ismertette a hivatalos világrekord kísérlet településekre gyakorolt sportértékét és a rekordkísérlethez való csatlakozás lehetőségét, valamint együttműködésüket a Magyar Szabadidősport Szövetséggel. Elmondta, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel bárki csatlakozhat a városa közigazgatási határain belül a rekordkísérlet támogatásához egy futással. Hozzátette, hogy külön kérésre plusz egy szakaszt a Boly - Villány félmaraton is megrendezésre kerül.

(Nemzeti Bor Maraton/NAK; Fotó: Gyulai Tóth Zoltán)

 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám