`

A 2019. május 11-én megnyílt és 17-ig tartó Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszerágazati Szakkiállításon idén 60 ország több, mint 1500 kiállítója mutatja be termékeit. Magyarországot az élelmiszeripari kiállítók között az Agrármarketing Centrum képviseli Újvidéken.


Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági seregszemléjén hét kiállító mutatja be termékeit és szolgáltatásait az Agrármarketing Centrum 60 négyzetméteres standján. A vásár nyitónapján Ondré Péter ügyvezető elmondta: az évek óta folyamatosan bővülő, nagyszámú látogatókörrel és szolgáltatásokkal rendelkező kiállításon már jól ismerik a magyar kiállítókat, jó kapcsolatot ápolnak a magyar partnerekkel és ezért a magyar cégek szívesen választják az AMC által szervezett közösségi megjelenést. Kiemelte, hogy a kiállítás kiváló alkalom a tapasztalatcserére, valamint a szerbiai kereskedelmi és borkultúra megismerésére.

A magyar standon többek között pulykahúsból készült élelmiszerekkel, felvágottakkal, piros paprikákból és különféle húsféleségekből, szárnyasokból készült ételekkel, valamint almából, meggyből, bodzából és homoktövisből készített különlegességekkel, szőlőmag őrleményekkel és olajokkal várják a látogatókat. A finomságok mellett a Pannon Tokaj Pincészet száraz, félszáraz és édes Tokaji borait is megismerheti a közönség.

Az AMC ügyvezető igazgatója bízik abban, hogy kiállítóik az elmúlt évekhez hasonlóan ez alkalommal is elégedetten zárják majd a rendezvényt, hiszen a kiállítás során szép számmal fordulnak meg érdeklődők a magyar standnál. Megjegyezte, hogy a tőlünk délre, délkeletre fekvő országokban kiválóak az üzleti lehetőségek, hiszen tavaly összességében mintegy 20 százalékot tett ki az agrár- és élelmiszeripari összkivitel aránya a teljes exporton belül.


(forrás: AMC)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám