`

Miroslav Toman cseh mezőgazdasági miniszter felszólította az Európai Bizottságot, hogy az Európai Unió összes tagállama ideiglenesen kötelezően ellenőrizze a lengyel marhahúst, ahogy azt a csehek teszik.


A felszólítást az a levél tartalmazza, amelyben az agrárminiszter elutasította a bizottság követelését, miszerint Csehország szüntesse meg a lengyel marhahús kötelező ellenőrzését – közölte Vojtech Bíly, a tárca szóvivője kedden, Prágában. Miroslav Toman szerdán találkozik Vytenis Andriukaitisszel, az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős biztosával, hogy személyesen is megvitassák a problémát.

A cseh agrártárca február 20-án jelentette be, hogy ezentúl lengyel marhahús csak úgy kerülhet forgalomba, ha azt a cseh ellenőrök saját laboratóriumaikban is megvizsgálják. A csehek az intézkedést azután hozták, hogy egy Prága melletti raktárban 700 kilogramm, szalmonellával fertőzött lengyel marhahúst találtak. Ugyanakkor az illetékes szakhatóságok és a cseh rendőrség tovább erősítették a hússzállítmányok, a vendéglők, valamint a húst és húskészítményeket forgalmazó boltok ellenőrzését. A cseh rendőrség bejelentette, hogy szigorúbban ellenőrzi a Lengyelországból érkező élelmiszereket szállító kamionokat. A cseh élelmiszerellenőrzés a múlt héten a Lengyelországból származó baromfihúsban is talált szalmonellát.

A lengyelek az Európai Bizottsághoz fordultak, amely azután felszólította Prágát, hogy szüntesse be az intézkedést. Miután Csehországban azóta újabb szalmonellával fertőzött lengyel húst találtak, a cseh agrárminisztérium közölte: továbbra is szükségesnek tartja a lengyel marhahús szigorú ellenőrzését, mert nem bízik a lengyelországi élelmiszerellenőrzési rendszerben, Prága nem kereskedelmi háborút akar Varsóval, hanem meg akarja védeni a cseh lakosság egészségét. (Korábban február elején beteg marhák húsát exportálták a lengyelek.)

Toman levelében tájékoztatta az Európai Bizottságot, hogy Prága csak azután szünteti meg a rendkívüli intézkedést, miután Lengyelország megfelelő intézkedéseket hoz, s elfogadható módon ellenőrzi az élelmiszereket, hogy azok biztonságosak legyenek.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám