`

A Kínában megjelent afrikai sertéspestis (ASP) megmozgathatja a világpiacot – derül ki az Nemzeti Agrárgazdasági Kamara helyzetelemzéséből. A termelők és a feldolgozók költségeinek emelkedése itthon az árak számottevő emelkedését indokolná.


Japánban 26 év után ismét megjelent az úgynevezett klasszikus sertéspestis, vagy más néven a sertés kolera, amit teljesen más vírus okoz, mint az ASP-t. A NAK szakértői szerint ennek a betegségnek nem lesz érdemi hatása a világ sertéspiacára.

Az afrikai sertéspestis viszont felforgathatja a világkereskedelmet. Kínában eddig körülbelül 40 ezer házisertést öltek le az ASP miatt. Aggodalomra ad okot, hogy a kórokozó gyorsan terjed: közel húsz, egymástól több száz kilométerre fekvő helyen észlelték a betegséget. A szakértők úgy tartják, hogy vírus terjedését és a fertőzött tartományok állományát figyelembe véve a világ sertéshústermelésének 10 százaléka van potenciálisan veszélyben, vagyis az ottani történések alapvetően befolyásolhatják a világpiaci helyzetet. A jelenlegi becslések alapján legalább 11 millió tonna sertéshús eshet ki a kínálati oldalról, miközben e termék világkereskedelme 8 millió tonnát mozgat meg évente. Kína tavaly az importszükségletének kétharmadát fedezte európai forrásból, és bár az importfüggőség csökkentésére gyors állattartótelep-fejlesztések indultak, és erre az évre már csak 5,8 százalékos importszükséglettel számoltak, ez az ASP miatt biztosan nem teljesíthető.

A kínai importigény növekedése a közeljövőben az európai, azon keresztül pedig a magyar piacra is hathat, a környező országok esetei pedig – különösen a kór romániai terjedése – közvetlenül befolyásolják a hazai sertéságazatot. Romániában több mint 260 ezer, Ukrajnában – 2016 óta – közel 80 ezer állatot kellett leölni. Augusztus végén Bulgáriában is megjelent a kór, ott hét fertőzött állatnál tartanak, viszont Lengyelországban – ahol 2014-ben jelent meg az ASP – már több mint ezer kitörést jegyeztek fel a házisertés- és a vaddisznó-állományban.

Romániában az ASP terjedése kritikus szintet ért el mind a házi sertés-, mind a vadállományban. A fogyasztók bizalma ennek hatására megingott a román állategészségügyben és élelmiszer-biztonságban, nem keresik a román termékeket. Több helyen megindult a háztáji állományok felszámolása, ami – a NAK szerint – őszre jelentős sertéshiányt generálhat. A malactelepítés is lecsökkent Romániában, ami miatt tartós vágósertésigény-növekedésre lehet számítani. Magyarországon a vadállományban történő megjelenés óta a szükséges lépeseken túl az állategészségügyi hatóság a megelőzés jegyében szigorította a háztáji sertéstartásra vonatkozó követelményeket és elkezdték a sertéstartók tételes (háztájira is kiterjedő) áttekintését a magas kockázatú területeken.

Magyarországon a vágósertés-árak egy-egy speciális piaci helyzetet leszámítva kényszerűen követik a nyugat-európai (német, holland, spanyol) ármozgásokat. Hazánkban a vágási súlyok a nyár eleje óta csökkennek, a heti vágásszámok augusztusban elmaradtak az előző év azonos időszakától, ami egyrészt a kitartó meleg időjárásnak, másrészt a (megnövekedett Romániába irányuló élőexport miatt is) tartós keresleti pozíciónak köszönhető.

Az európai árak idei nyári mozgására, valamint a (belföldön is) megosztott piac nemcsak az aktuális eseményeket, de a jövőre vonatkozó várakozások bizonytalanságát is tükrözik/tükrözték. Habár a beköszöntő extrém meleg Európa-szerte éreztette hatását (általánosan kevesebb sertést ajánlottak fel a termelők, illetve csökkent a testtömeg-gyarapodás), egyértelműen kijelenthető, hogy Nyugat- és Kelet-Európában eltérően alakultak a kereslet-kínálati viszonyok az elmúlt néhány hétben.

Nyugat-Európa egyrészt kiegyenlített kereslet-kínálatra törekszik (amit a 30-32 hetek ármozgása, illetve az árkorrekció is alátámaszt), itt enyhébben jelentkezett a keleti régió keresleti hangulata. Mindenki a hús-export piacokon bekövetkező pozitív változásra várt, hiszen a harmadik országokba irányuló európai export az elmúlt időszakban nem az elvárások szerint alakult (annak ellenére sem, hogy Kínában drasztikusan emelkedtek a sertésárak).

A Romániába irányuló élőexport lehetőségei a fentebb említett okok miatt szinte korlátlan, ami szintén tovább apasztja a hazai felajánlásokat. Az oda, illetve a balkáni országokba irányuló (korábbi hetekben kialakult) exportárak 5-6 eurocent/élő kilogrammonként haladják meg a német bázisárat.

A exportra termelő magyar feldolgozócégek előrelátóan és tudatosan készültek az ASP esetleges megjelenésére, ezért külpiaci kereskedelmüket ennek megfelelően alakították át az elmúlt egy évben, azaz megpróbálták minél több terméküket az uniós piacon elhelyezni (még ha alacsonyabb áron is). Lényegi problémát jelent, hogy a húskereskedelem „beárazta” az ASP hazai megjelenését és sokszor nyomott árakon próbál vásárolni a hazai nagyobb méretű feldolgozó cégektől. Ez kényszerűen magával hozza a belföldi élőállat árak elmaradását az uniós (főleg német) ártól és a belföldi ár, illetve az exportár közötti különbség növekedését. Ugyanakkor mind a feldolgozó cégek, mind az állattartók költségei lényegileg emelkedtek az elmúlt évben: az emelkedő takarmányárak, valamint a munkabérköltségek számottevő áremelést tenne indokolttá a sertéshúsok esetén. (NAK/Világgazdaság)

 


Ismét akadálytalan a szarvasmarhák és juhok exportja Törökországba

A magyar állategészségügyi hatóság járványügyi intézkedései nyomán hazánk az idei évben teljesítette az Állategészségügyi Világszervezet kéknyelv-betegségtől való mentességre vonatkozó feltételeit. Ennek eredményeképpen a török hatóság, elismervén a hazai intézkedések hatékonyságát, feloldotta minden ehhez kapcsolódó korlátozó intézkedését. A szarvasmarhák és kiskérődzők kivitele így hazánk egész területéről akadálytalanná vált. A szarvasmarhákat és juhokat megbetegítő kéknyelv-betegség 2015-ös megjelenése óta ezen állatok exportja számos harmadik országba akadozott, Törökországba csak bizonyos területekről, kiegészítő feltételek  teljesítése esetén valósulhatott meg. (AM Sajtóiroda)


 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám