`

Jelentős nagyságú uniós támogatást nyert el a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete hústermékeinek harmadik országokban történő promóciójához. A sikeres pályázást a Földművelésügyi Minisztérium szakmai támogatása segítette.


Új értékesítési csatornák és piacok megtalálását teszi lehetővé a különleges értékű, hagyományos magyar élelmiszerek számára az az uniós támogatás, amelyet most nyert el a fajta fenntartásáért felelős egyesület a hústermékeinek harmadik országokban való népszerűsítéséhez – jelentette ki Feldman Zsolt, az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a Földművelésügyi Minisztériumban tartott március 27-i sajtótájékoztatón. Mint mondta, a magyar szürke marha húsa különleges minőségű termék, amely részben a fajta jellegzetességéből, részben az extenzív tartási viszonyokból adódik. Ezt a minőséget 2011 óta az unió is elismeri, hiszen európai oltalom alá helyezte a terméket. Ezt érdemes megismertetni minél szélesebb körben.

Feldman Zsolt elmondta, hogy a szaktárca génmegőrzésre szánt forrásokkal, termeléshez kötött támogatásokkal és átmeneti nemzeti támogatásokkal is segíti a magyar szürke szarvasmarha tenyésztését, ám ezek optimális esetben csak kiegészítő jellegűek, a tenyésztés gazdaságosságát a piaci sikerességnek kell meghatároznia. A harmadik országok piaci lehetőségeinek feltárása ebben komoly lehetőséget jelent.
– A munkát segítő uniós pályázati forrás más ágazatoknak, tenyésztő szervezeteknek is hozzáférhető – tette hozzá a helyettes államtitkár –, a 1144/2014/EU számú rendelet továbbra is lehetőséget jelent a mezőgazdasági termékek bel- és külpiaci promóciójára.

Baracskay Lajos, a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületének elnöke a tájékoztatón elmondta, hogy az övék volt az első olyan pályázat, ami magyar részről ehhez a pályázati lehetőséghez kapcsolódva eredményes volt. Baracskay Lajos hozzátette, egy fajtát nem lehet fenntartani csupán a támogatásokból, annak tenyésztését, tartását gazdaságossá kell tenni. Az sem elég, ha csak a magyar piacon sikerül a termékeket elfogadtatni, nyitni kell a külpiacok felé is, ez a pályázat pedig most ezt teszi lehetővé.

Az elnyert támogatás becsült elszámolható költsége 300 ezer euró. Ebből Szaúd-Arábiában, Kuvaitban és Svájcban nyílik mód a magyar szürke szarvasmarha megismertetésére és a termékek bemutatására. A fajtaegyesület filmeket készített a tartási körülményekről, recepteket állítottak össze, a jövőben pedig külföldi kiállításokra is vinnék a termékeket, illetve helyben főznének is. Baracskay Lajos hozzátette: nem csak a magyar ízeket kell kivinni, hanem a fogadó ország ízlésvilágába is el szeretnék helyezni a magyar szürke húsát. A külpiacokra elsősorban tőkehús kerül, de azokban az országokban, amelyek előírásai engedélyezik a feldolgozott szárazáruk bevitelét, ott az utóbbi termékkörrel is megjelenik az egyesület.
– A Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületének pályázati sikere más fajoknak, illetve más hagyományos termékeknek is megnyithatja az utat a harmadik országok piacai felé – jegyezte meg Feldman Zsolt.


 (FM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám