`

Felavatták a tatai-szomódi baromfivágóhidat 2018. február 23-án. A tulajdonos nem a nagyokkal akar versenyezni, hanem csak a térséget kívánja jó minőségű termékekkel ellátni. Hosszútávon lehet előnye a helyi előállításnak és ellátásnak.

 

A zord, télies idő nem a legideálisabb körülmény egy avatáshoz, de hát a tatai székhelyű Horváth Agrofarm tulajdonosának nem éppen az aktuális időjárás volt a fő szempontja a dátumválasztásnál, hanem az, hogy a Szomódhoz közeli ferencmajori telephelyen bő egy hete elkészült és már „munkába állt” az új baromfivágóhíd, és a Horváth Róbert úgy gondolta, hogy akkor ideje szerét ejteni kisebb ünnepségnek.

Ami azt illeti, a farmra érve voltaképpen csak egy kapufelirat utalt arra, hogy itt bizony állatokkal foglalkoznak valamilyen módon („Szíveskedjen megvárni, amíg a kapu becsukódik, hogy az állatok ne tudjanak kimenni!”), ám az a „veszély” nem fenyegetett, hogy haszonállatokat kelljen kerülgetni. Azt pedig már az ünnepség során vallotta be Horváth Róbert, hogy a korábban itt üzemelt sertéshízlalót a baromfivágóhíd miatt be kellett zárni, a kettőt együtt működtetni nem lehetett. Ugyanakkor a sertésfeldolgozás, mint üzletág megmaradt, heti tíz darab sertés „szétszedésére” van elég kapacitás. (És mivel egy 2016-ra beadott pályázati kérelmükre most kaptak pozitív döntést, így ezt meg is tudják erősíteni.) Erről a köszöntők ideje alatt is meg lehetett bizonyosodni, hiszen a ceremóniának helyet adó terem túloldalán lévő kis sertésfeldolgozó üzemre az üvegablakon át lehetett látni.

De, hogy kis cégként Horváthék miért is döntöttek eme új beruházás mellett? Mint a nak.hu-nak elmondta, korábban működtettek baromfiboltot, ám gyakorta nem kapták meg időben a készárut, és a sok vesződség miatt inkább lakatot tettek az üzletre, viszont a telep a feldolgozásra alkalmas infrastruktúrával rendelkezett, lévén itt korábban a Tatai Mezőgazdasági Zrt. működött. Kis kutatás után feleségével felismerték, hogy Tata közel 200 kilométeres körzetében nincs baromfi-feldolgozó, ellenben van sok termelő, a tatai és a közeli boltokban pedig sok olyan csirketermék, amelyeket például Debrecenből vagy Kiskunfélegyházáról szállítanak ide. Aztán egy jó üzleti tervvel megtámogatva az ötletet kaptak is bankhitelt a beruházáshoz.
– Ha ezt zöldmezősként hozzuk létre, akkor az legalább 300 millió forint lett volna, így „megállt” 110 millióban – tette hozzá Horváth Róbert. – Nem tettünk mást, mint belülről szendvicspanellel „becsomagoltuk” az épületet, csempéztünk, járólapoztunk, az energetikát és a villamossági hálózatot rendbe tettük, és elhelyeztük a munka érdemi részét végző gépsort, illetve a csomagológépeket.

A köszöntők során Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke azt emelte ki, hogy a Horváth Agrofarm beruházása példaértékű abból a szempontból is, hogy önerőből, támogatás igénybevétele nélkül készült el, és abból a szempontból is, hogy olyan ágazatban valósult meg, amely korábban komoly problémákkal küzdött.
– Ez a vágóhíd bővíti hazánk feldolgozóipari kapacitását is – tette hozzá. – Erre pedig óriási szükség van. Az élelmiszerláncban ugyanis a szűk keresztmetszetet jelenleg a feldolgozóipar jelenti Magyarországon. A célunk egyértelműen az, hogy az alapanyagot ne külföldre vigyük, hanem idehaza dolgozzuk fel, és minél nagyobb értéket állítsunk elő itthon. Ehhez pedig a mostaninál sokkal jelentősebb beruházási volumen szükséges az ágazatban.

Michl József, Tata polgármestere; Horváth Róbert tulajdonos; Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára; Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke; Bencsik János, a térség országgyűlési képviselője és Cellár József, Szomód polgármestere átvágja a nemzeti színű szalagot

 

Horváth Róbert elismerte, hogy ők nem a nagy vágóhidakkal akarnak versenyezni, lévén napi 1-2000 darab csirkét képest csak az új üzem feldolgozni, ám ez a mennyiség szerinte bőven elegendő a térség közkonyháinak, éttermeinek, boltjainak, kis piacainak ellátására. Mint mondta, beszállítókból nincs hiány, a környék 5-6 termelőjétől szerzik be az „alapot”.
– Azt hittem, hogy az első gombnyomás után megy minden, mint a karikacsapás, de sajnos nem – vallotta be a tulajdonos. – Például a megfelelő forrázási hőfokot nehéz eltalálni, és a termékek minősége ezen is múlik. Na meg azt gondoltam, hogy a frissesség és a közeliség miatt „sorban állnak” majd a vevők, de egyelőre ez sem így alakult.

Ugyanakkor szerinte a 200 kilométeres körzetben a frissesség, a közeliség és az ebből adódó alacsonyabb szállítási költség hosszútávon versenyelőny lehet például a hajdúsági árukkal szemben. Továbbá saját baromfitenyésztő telepben is gondolkodik, amelyen például sárga csirkéket lehet nevelni – amikre most erős kereslet mutatkozik –, és így akár prémiumkategóriás termékeket is tudnának kínálni.

De egy egészen meglepő „ág” bevezetése is felvillant lehetőségként. Megkeresték ugyanis Bécsből, hogy az osztrák fővárosban lenne kereslet halal-termékekre (ez az iszlám vallási előírások szerint készült húsáru). Mint Horváth Róbert hozzátette, mivel eladási okok miatt pénteken nem vágnak, így pénteken és szombaton akár lehetne a halal-szabályok szerint termelni. Az ennek megfelelő átalakítás nagyjából plusz 3 milliós költség lenne.

Ez végül is illeszkedne a sorba. A hal egyelőre kevésbé. Ám miután köszöntőjében Michl József tatai polgármester megjegyezte, hogy immár a város cége halássza ki az – amúgy a farmtól nem is olyan messze lévő – Öreg-tóból a halakat, Horváth Róbert tréfásan megkérdezte: „akkor most halfeldolgozót is kellene csinálni?”. Össznépi nevetés volt a reakció. Ellenben – látva a tulajdonos bátorságát, elszántságát, lelkesedését – egy cseppet sem csodálkoznánk azon, ha a közeljövőben valamikor egy téli napon halfeldolgozó avatására érkezne ide a vendégsereg…

 

Képgaléria az eseményről


(nak.hu/Raffai Ferenc) (fotó: Gyulai Tóth Zoltán/NAK)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám