Hús-, baromfiipar

Európa tudományos akadémiáinak friss állásfoglalása szerint sürgős lépésekre lenne szükség az élelmezés- és táplálkozásbiztonság területén. Európának változtatni kell a táplálkozási szokásain, ha meg akar birkózni a klímaváltozással, illetve annak egészségügyi kihívásaival.


Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) által december 5-én kiadott állásfoglalásban Európa tudósai sürgős fellépésre szólítanak fel az élelmezés- és táplálkozásbiztonság területén. A dokumentum egy globális elemzés első, Európáról szóló része, amely 130 tudományos akadémia részvételével készült.

Az EASAC állásfoglalása megállapítja, hogy a klímaváltozás negatív hatással lesz az élelmiszer-termelésre, és ez szükségessé teszi a klímatudatos mezőgazdaság bevezetését, például az aszálytűrő fajták nemesítésével. A tudósok szerint az emberi egészség, valamint a környezet védelme érdekében változtatni kell az élelmiszer-fogyasztási szokásokon is. Csökkenteni kell például az állati fehérjék bevitelét. Az állásfoglalás felszólítja a döntéshozókat, hogy lépjenek fel a magas kalóriatartalmú ételek fogyasztását ösztönző élelmiszerárakkal szemben, és vezessenek be a megfizethető táplálkozást elősegítő új ösztönző elemeket.

A kutatók kiemelten fontosnak tartják az élelmiszer-biztonság miatt kialakult aggodalmak enyhítése érdekében az élelmiszer-szennyezettség forrásainak leírását és kezelését. A dokumentum szerint az európai országoknak vállalniuk kell, hogy megbízhatóbb adatokat gyűjtenek az élelmiszer-gazdaságban keletkező hulladék mértékéről, illetve annak helyi és regionális szinten történő csökkentését szolgáló beavatkozások hatékonyságáról. Fontos kérdésnek nevezi az állásfoglalás az állattenyésztésnek az üvegházhatású gázok kibocsátásában játszott szerepét. A kutatók szerint ennek csökkentéséhez az állattenyésztésben bevezetett változtatások is hozzájárulhatnak. A valóban jelentős csökkentés érdekében azonban szükség lehet az állati termékek iránti kereslet megváltoztatására.

Úgy vélik, hogy az állati fehérje hagyományos formáinak vannak olyan alternatívái, amelyeket Európa is fontolóra vehet. Példaként említik a tengerekből, óceánokból származó élelmiszert, a laboratóriumban tenyésztett húst, illetve a rovarokat. (Minderről egy néhány nappal ezelőtti budapesti tanácskozáson is szó volt.)
 „Nagyobb erőfeszítésekre van szükség, hogy megértsük a talaj szerepét a szén-dioxid megkötésében, a biodiverzitásban, illetve a biogazdálkodás vonatkozásában” – fogalmaztak a kutatók, akik szerint Európa nem késlekedhet a genomszerkesztésben, a precíziós mezőgazdaságban, valamint a nagy adatállományok használatában rejlő lehetőségek kihasználásában.

A dokumentum szerint a genomszerkesztés és más genetikai kutatások terén elért áttörések meghatározó jelentőségűek lesznek az élelmiszerek és a mezőgazdaság jövője szempontjából Európában. A szerzők felszólítják a kontinens döntéshozóit, hogy az állategészségügy, az állattenyésztés és a növénytermesztés területein használják fel a genomika tudományos eredményeit.

 


Átfogó elemzés készül

Az EASAC állásfoglalása egy, az InterAcademy Partnership (a világ tudományos akadémiáit képviselő szervezet) által irányított globális projekt része. A mostani, Európáról készített beszámolót még három további fogja követni, az amerikai kontinensről, Afrikáról, illetve Ázsiáról. A 130 tudományos akadémia részvételével zajló, példa nélküli összefogás célja az élelmiszerek, az egészségügy és a környezet jövőjére vonatkozó legújabb eredmények összegyűjtése. A globális szintű összehasonlító jelentés 2018 közepén jelenik meg.


 


 (forrás: mta.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok