`

Szorosabbá kívánjuk tenni a közös munkát Kínával és szándékunkban áll, hogy a hídfő szerepét töltsük be a kínai-magyar együttműködésben – hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a távol-keleti ország egyik szakmai kiállításán.


A kínai Henan tartomány Zhumadian városában megkezdődött 20. Élelmiszeripari Termékek Országos Vásárán, amelyen magyar húsüzem, borkereskedők és feldolgozóipari technológiát képviselő vállalkozások is bemutatkoznak. A kiállítás megnyitóján a miniszter hozzátette: földrajzi elhelyezkedésünket kihasználva egyfajta logisztikai központ szerepet kívánunk betölteni Magyarország és a régió közötti kereskedelmi áruforgalomban.

A magyar tárcavezető agrár-együttműködési lehetőségekről tárgyalt az élelmiszer-feldogozásban élen járó 100 milliós tartomány kormányzójával. Továbbá a magyar élelmiszeripari termékek exportjának bővítési lehetőségeiről egyeztetett Qu Dongyu miniszterhelyettessel. A vásár kapcsán a miniszter megbeszélést folytatott az üzbég miniszterelnök-helyettessel a magyar agrártechnológia üzbegisztáni átvételéről és meglátogatta a világ egyik legnagyobb húsipari vállalatát, a Henan Shuanghui Groupot, amely évi 20 millió sertést dolgoz fel.

Egy nappal korábban mezőgazdasági együttműködésekről egyeztetett Fazekas Sándor kínai kollégájával. Pekingben kijelentette: a Kínával kiépített kiváló kapcsolatoknak és a magas szintű egyeztetéseknek köszönhetően Magyarország a távol-keleti régió és az Európai Unió közötti, egyre nagyobb áruforgalom logisztikai kedvezményezettje lehet. Hozzátette, hogy Magyarország növelni kívánja a Kínába irányuló agrárexportot.

Látogatása során Fazekas Sándor egyeztetett a mélyhűtött kínai húskészítmények egyik legfontosabb előállítójának vezetőjével, és a feldolgozóipari együttműködési lehetőségekről tárgyalt Henan tartomány mezőgazdasági ügyekért felelős kormányzó-helyettesével. Kiemelte, a Magyarország kész megismertetni a helyi kutatóintézetekkel a magyar gyümölcsfajtákat, valamint a termesztés-technológiai újításokat. Fazekas Sándor szerint a kínai élelmiszer-feldolgozás egyik központjaként működő tartomány - amely egyúttal Kína legnagyobb búzatermesztő régiói közé tartozik - nyitott a magyar élelmiszeripari technológiák, a jó minőségű, GMO-mentes magyar élelmiszerek és a magyar vetőmag iránt. Kína a magyar agrártermékek tizedik legfontosabb felvevőpiaca. A magyar kivitel az elmúlt hat évben a nyolcszorosára nőtt, az agráripari exporttermékek értéke eléri a 67 millió eurót.

 


(FM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám