`

A magyar élelmiszeripar exportteljesítményét és világpiaci szerepét méltatta a nemzetgazdasági miniszter a Nádudvari Élelmiszer Kft. egymilliárd forintot meghaladó beruházásának átadásán szerdán, Nádudvaron.


Varga Mihály szerint a magyar élelmiszeripar meghatározó szereplője az európai és a világpiacnak, a tavalyi 93 milliárd eurós export bő 7 százalékát az élelmiszeripar adta, az ágazat 2000 milliárd forint értékben állított elő külpiacokon értékesített termékeket.
– Az adatok is bizonyítják, nem csak a hazai, de az európai gazdaság szempontjából is meghatározó a magyar élelmiszeripar, mely volumenét tekintve Lengyelország után stabil második helyen áll a kelet-közép-európai régióban – tette hozzá. – A kormány célja az ágazat és ezen belül az élelmiszer-export további bővítése, fejlesztése.

Felidézte: a kormány két éve az Irinyi-tervben a nyolc legfontosabb ágazat egyikeként nevesítette az élelmiszeripart, melyben olyan hagyományokkal, kultúrával és szaktudással rendelkezik az ország, melyre lehet építeni. 2015-ben a kormány elindította a nagyvállalati beruházási támogatási programot, mely a kis-és középvállalkozói kategórián túlnövő és ezzel az uniós támogatások többségéből kiszoruló magyar cégek talpon maradását, versenyképesség-növelését segíti.
– Olyan cégeket szeretnénk támogatni, amelyeknek van múltja, valamint van mögöttük teljesítmény – mondta. – Egyre több vállalkozás, köztük a program keretében az 1,1 milliárd forint összértékű fejlesztéséhez 553 millió forintos támogatást elnyerő Nádudvari Élelmiszer Kft. is képes teljesíteni ezeket a feltételeket.

Varga Mihály közölte: a társaság ebből a forrásból új üzemrészeket épített és gyártósorokat vásárolt, melyekkel növelni tudja termelését, szélesíteni termékkínálatát és a fokozott élelmiszerbiztonsági elvárásoknak is képes megfelelni. Mindemellett dolgozói létszámát 30 munkavállalóval bővíti.

Üzemszemlén a miniszter (balra)

 

Volosinovszki János, a Nádudvari Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója közölte: a tíz éve működő vállalkozás fél év alatt valósította meg a beruházást. A Nádudvari márkanév ma már jól cseng a magyar piacon, a kapacitásbővítés a növekvő vásárlói igények kielégítését szolgálja. A társaság 2007-es 1,8 milliárdos árbevétele 2016-ra elérte a 7,4 milliárd forintot. A beruházás részleteiről szólva közölte: a panírüzem 500 négyzetméterrel bővült és ide új technológiát is vásároltak. A húsüzem alapterülete 600 négyzetméterrel nőtt és egy új hűtőházat is kialakítottak. Idén emellett dinamikus termékfejlesztésbe kezdenek.

 


(MTI) (fotó: NGM)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám