`

Még az idén széleskörű vizsgálatot indít a hepatitises sertéshúsok kiszűrésére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A terméktanács szerint ugyanakkor pánikra semmi ok, a legális forrásból származó termékek biztonságosak.

 


Veszélyes vírussal fertőzött húsok és húskészítmények jelenhettek meg nemrég az Európai Unió piacán. A brit hatóságok egy külföldről érkező sertéshús-készítményben találták meg a hepatitis E nevű kórokozót. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szerint nemcsak a szigetországban, hanem a hazai piacon is gondot okozhat a megbetegedés – írta a Magyar Idők. Elképzelhető, hogy a vágóhídra kerülő állatok mája, húsa is fertőzött lehet. Annak érdekében, hogy kiderüljön, mekkora lehet a baj az országban, a Nébih még ebben az évben újabb vizsgálatokat kezdeményez.

Mivel a hepatitis E-vírusok okozta májgyulladás nem tartozik a bejelentési kötelezettség alá tartozó állatbetegségek közé, ma még a hatóság sem tudja pontosan, hogy a magyarországi sertéstelepeken milyen mértékben van jelen a megbetegedés. Legutóbb 2004 és 2010 között ellenőrizték az állományt, akkor a sertéstelepek csaknem negyven százalékánál mutatták ki a vírus jelenlétét. Ennél megnyugtatóbb adat, hogy a piacra kerülő hízók között már csak kilencszázalékos volt a fertőzöttség mértéke.
Az állatokban emésztőszervi tüneteket okozó vírus a világ elmaradott területein, rossz higiénés körülmények között okozhat járványt. Az állatok közül elsősorban a sertés, a vaddisznó, valamint a vadon élő kérődzők és a patkány is terjesztheti a kórt. A legutóbbi felmérés szerint itthon a vaddisznók kilenc százaléka fertőzött, és minden tizedik szarvas hordozhatja a vírust.

Az E típusú vírus ugyanakkor az emberre is veszélyes. A legtöbb esetben az állatokkal, illetve a trágyával érintkezve kaphatják el a gondozók, azonban ha a fertőzött állat húsát, vagy máját nem kellően átsütve fogyasztja el valaki, szintén megbetegedhet. A legszerencsésebb esetben tünetmentesen átvészelhető a fertőzés, máskor enyhe hasfájásra panaszkodnak a betegek, rosszabb esetben azonban akkut májgyulladáshoz vezethet a kór.

A fertőzés kockázata Menczel Lászlóné, a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács titkára szerint sem kizárható az országban. A Magyar Időknek elmondta: nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy nem kerülhet fertőzött termék a magyar piacra, ugyanakkor a legális forrásból származó húskészítmények és tőkehúsok esetében a vásárlók biztosak lehetnek abban, hogy az áruk egészségesek. A Nébih szerint, ha 71 Celsius-fokos hőmérsékleten legalább öt percig sütjük vagy főzzük a húst, minden baktérium, így a hepatitis E-vírus is elpusztul.

 


(Magyar Idők)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám