`

Az élőállat-szállítókkal, takarmányosokkal, termelőkkel együtt 10 ezres nagyságrendű a madárinfluenza-károsultak száma. A feldolgozóüzemek nagyon nehezen állnak talpra, a korábbi termelési szint az év vége felé állhat vissza.


Mintegy háromezer embert érintett közvetlenül a madárinfluenza-járvány, százak egzisztenciája ingott meg vagy omlott össze emiatt Magyarországon.
– A madárinfluenza miatt álltak le a munkával 9 vízi szárnyas vágó-, feldolgozó üzemben. Ez a vis maior helyzet 2016. november eleje után az exportorientált vállalkozásokat teljesen hasba akasztotta. Mintegy háromezer embert érintett. Nem tudjuk pontosan, hogy mennyi embert bocsátottak el, azt viszont igen, hogy több cégnél voltak elbocsátások és jelentős létszámcsökkentések. Az élőállat-szállítókkal, takarmányosokkal, termelőkkel együtt 10 ezres nagyságrendű az érintettek száma – mondta a hrportal.hu-nak Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke.

Csorbai hallott olyan cégről, amelynél 2016 decemberében csak egy napot vágtak. Ha nincs árbevétel, viszont munkabér-költség van, a veszteséget egy cég sem képes sokáig kompenzálni. Úgy tudja, a cégek nagy része megpróbált úgy „játszani”, a szó jó értelmében, hogy kiadták a szabadságokat, voltak a dolgozók fizetés nélküli szabadságon, valamennyi állásidőt is fizetettek.
A víziszárnyas-feldolgozás újrakezdésére 3-4 hónapot kell várni, ekkorra nő fel az állomány, és ez jelenleg több helyen folyamatban van. Baromfifeldolgozóktól származó információk szerint május-június táján lesz alapanyag, tehát ekkortól kezdődhetnek a vágások. A Baromfi Termék Tanács elnöke szerint optimista esetben az őszi hónapok közül lehet valamelyik az első, amelyikben utolérik a tavalyi év hasonló időszakának teljesítményét a vízi szárnyas esetében. Csorbai Attila elnök az októberre tippel.

A kiskunmajsai baromf-ifeldolgozóban is leállás volt az alapanyaghiány miatt. Van, aki azt mondja, nehezen jön ki a munkanélküli segélyből, és nincs más munkalehetőség ezen kívül, ami februárban megszűnt. A letelepített napos kacsa 9-10 hét nevelés, további 2 hét tömés után lesz vágható, reményeik szerint májusban kezdhetik meg a feldolgozást. Azt, hogy a kiskunmajsai feldolgozás mikorra érheti el a madárinfluenza járvány előtti volumenét, egyelőre nem tudják. Elmondták, hogy veszteségük eddig több mint százmillió forint, és kérdéses, hogy mikorra tudják kiheverni a járvány okozta károkat.

A Pannon Fine Food orosházi üzemében intézkedések sorozatával próbálták elérni azt, hogy a 223-ból minél kevesebb munkavállalótól kelljen megválniuk. Reményeik szerint nyár elején a termelésük visszaállhat a tavalyi, optimális működési szintre, ami elmondásuk szerint annak köszönhető, hogy tulajdonosaik a termelőik által felnevelt és hizlalt libát és kacsát saját feldolgozóüzemükbe hozzák.

Azt viszont nem lehet tudni, hogy amikor újrakezdik a feldolgozást az üzemek, hol lesznek a baromfi-feldolgozókból elbocsátott dolgozók, ami gond, mert ide rutinos kezek kellenek.
– Ez egy nagyon speciális munka. Vannak olyanok például, akik éveken át tanulják, hogyan kell szakszerűen kiszedni a májat. Ha ezek az emberek elmennek, nagyon nehéz lesz pótolni őket. Az ágazat újraindulásának az egyik fontos tényezője lesz, hogy milyen gyorsan tudják pótolni a feldolgozó üzemek a saját munkatársaikat. Bízom abban, hogy a dolgozók is megértik azt a vis maior helyzetet, amibe a vállalkozások kerültek, és nem válnak elpazarolt emberi erőforrássá a jövőben, hanem visszatalálnak a munkavállalók a megszokott munkakörükbe – mondta Csorbai Attila.

A speciális tudással magyarázható, hogy a feldolgozóüzemekben dolgozók fizetése 20-30 százalékkal a mindenkori minimálbér fölött van – állítja a terméktanács elnöke egy korábbi felmérésükre hivatkozva.A víziszárnyas-termelést nemcsak kacsa- és lúdtermelésnek szokták nevezni, hanem hízott- vagy soványáru-termelésnek is (utóbbiakat a húsukért és nem a májukért tartják). Csorbai Attila elmondta, hogy a „húsos” termelő cégek között többen nem, vagy kevésbé voltak érintettek a madárinfluenzában.
– Ezeknél folytatják a vágást, ez azonban a hazai termelésnek csak a 40 százalékát jelenti. Ha a madárinfluenzával érintett részek újraélednek, akkor becslésem szerint a sovány ágazat a 60 százalékát fogja tudni megtermelni a tavalyi évinek, a hízott pedig 45 százalékot – mondta.

A magyarországi baromfi-feldolgozók most egy kormányhatározatban bíznak, aminek „Azonnal cselekszünk” a neve, de úgy tűnik, hogy késve lesz hatása. Várhatóan 1 milliárd forintot bocsát majd a madárinfluenza miatt veszteséget elkönyvelő cégek rendelkezésre a foglalkoztatási problémáik kezelésére.

 


(forrás: HR Portál)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám