`

Nem lesz hiány tojásból a húsvéti időszakban, mára azok a gazdák is visszaállították a termelésüket, akiket érzékenyen érintett a hónapokig elhúzódó madárinfluenza.


A hosszú hónapokra elhúzódott madárinfluenza-járvány ellenére lesz elegendő tojás húsvét előtt a boltokban – mondta el a Magyar Időknek Végh László, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke. A szakember szerint mára azok a gazdaságok is visszaállították az állományai­kat, amelyeknek a fertőző megbetegedés miatt meg kellett szabadulniuk a tojóktól.
 – Minden termelő azon dolgozik, hogy ebben az időszakban tudja a lehető legtöbb tojást a piacra vinni – emelte ki.

A húsvét ugyanis a tojáspiacon – a karácsonyhoz hasonlóan – csúcsidőszaknak számít, az ünnep előtti napokban alaposan megnő a kereslet a boltokban. A kínálattal az elmúlt évekhez hasonlóan idén sem lesz gond, külföldi szállítmányok is érkeznek, így minden bizonnyal egyetlen áruházban sem alakulhat ki tojáshiány. Az importra egyébként év közben is szükség van, a hazai termelés ugyanis nem képes ellátni a belpiaci fogyasztást. A behozatal aránya hozzávetőlegesen harminc százalék.
Az árakban nagy változás nem várható, bár a megnőtt kereslet miatt kisebb drágulás lehet.
– A felvásárlói árak a termelők szempontjából jól alakulnak, a tavalyi mélypont után konszolidálódott a helyzet. A termelők elégedettek a jelenlegi felvásárlási árakkal – mondta Végh László.

Csomagolás...

 

A fogyasztói árakra az ünnepek előtt az importtojás sem lesz számottevő hatással, a húsvét ugyanis nem az az időszak, amikor dömpingáron árasztanák el a piacokat tojással az uniós termelők. Az importnyomással kapcsolatban Végh László megjegyezte: bár a külföldi tojás az elmúlt időszakban rendre lenyomta a belpiaci árakat, a forgalmi adó csökkentésével és az Ekáer megerősítésével sikerült kiszűrni az áfacsalással érintett szállítmányokat.

Az S-es méretű tojások problematikája ugyanakkor továbbra is fennáll.
– Fel kell hívni a lakosság figyelmét arra, hogy azzal nem járnak jobban, ha az olcsóbb, de kisebb méretű tojást választják – jegyezte meg.

 


(Magyar Idők)

 


Fogy a füstölt hús is
A húsipari szereplők számítása szerint a korábbi évekhez képest nagyobb arányban fogják a minőségi, sok esetben prémium kategóriás füstölt termékeket keresni a fogyasztók a húsvéti szezonban. Ezen belül pedig a korábbi éveknél nagyobb keresletre számíthatnak a tradicionális ízeket előcsalogató, hagyományos technológiával készült termékek is.
– Az elmúlt években kiemelkedően magas árérzékenység volt jellemző, ami részben visszavetette, részben pedig a gyenge minőségi termékek irányába mozdította el a keresletet. A húsvéti füstölt termékek volumenében összességében most sem várható jelentősebb növekedés, de jó hír, hogy a piaci visszajelzések szerint újra nő a minőségi termékek iránti igény – mondta Kovács László, a Pápai Hús Kft. ügyvezető igazgatója, aki arra is rámutatott, hogy szintén bizakodásra ad okot, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a kiskereskedelmi üzletek forgalma már évek óta folyamatos növekedést mutat, kiugrásokkal az ünnepi időszakokban.(Orientpress)


 

 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám