`

Jó évet zártak a hazai vágóhidak, tavaly szinte minden haszonállat esetében nőtt a feldolgozott hús mennyisége – írta a KSH adatai alapján a Magyar Idők. A statisztika szerint 108 ezer szarvasmarhára, 4,6 millió sertésre és 210 millió baromfifélére sújtott le a hentesbárd.

 


Nem panaszkodhatnak a tavalyi eredményeikre a hazai szarvasmarhatartók. Az elmúlt évben összességében 108 ezer marha került a hazai vágóhidakra, ez 5,7 százalékkal haladja meg az előző évi szintet. A marhavágás élősúlyban havonta átlagosan 4500 tonna felett volt, júniusban és szeptemberben viszont meghaladta az 5 ezer tonnát.
A levágott szarvasmarhák 64 százaléka tehén, 23 százaléka bika volt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján tavaly az első 11 hónapban 15 százalékkal több marhahúst szállítottak a külpiacokra a magyar vállalkozások, mindez értékben 17 százalékos emelkedést tett ki. A marhahúsimport volumene 6 százalékkal, értéke 10 százalékkal nőtt. A húsexport mellett az élőállat-kivitel is tovább bővült, az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése szerint tavaly 16 százalékkal több magyar szarvasmarha került a külpiaci partnerekhez.


A statisztika szerint tavaly mintegy 4,676 millió sertést vágtak le a magyar vágóhidakon, 5 százalékkal többet, mint az előző évben. Élősúlyban a havi átlagos vágás meghaladta a 44 ezer tonnát. A legtöbb hízó a Dél-Alföldön került a vágóhídra, emellett Somogy és Hajdú-Bihar megyében is meghaladta az 500 ezret a feldolgozott állatok száma. A vágóhídra vitt sertések egy része a külpiacokról származik, a hazai állomány ugyanis decemberben alig érte el a 2,9 milliót. Az import tavaly 8 százalékkal, 59 ezer tonnára nőtt, míg a kivitel alig érte el a 30 ezret.
A legtöbb hízó Szlovákiából, Németországból és Hollandiából érkezett. A növekvő mennyiség mellett az árak is jól alakultak a sertésiparban, a hasított félsertés értéke egy év alatt csaknem a harmadával nőtt, a kilónkénti ár már meghaladja a 480-490 forintos szintet. Megemlíthető, hogy a juhászatok is szépen teljesítettek, már ami a vágóhídra került állatok számát illeti: a hentesek elé összesen 33,5 ezer juh került, ami 29 százalékos növekedést jelent.


Bár a madárinfluenza miatt az év végén jelentősen visszaesett a víziszárnyasok feldolgozása Magyarországon, a baromfiágazat így is közel hat százalékkal növelte a levágott szárnyasok számát. A több mint 210 millió levágott baromfi közel négyötöde csirke volt, ami 6,6 százalékos bővülésnek felel meg. A baromfivágáson belül a pulykák számaránya 3,5, a kacsáké 13,6 százalék volt. A kacsavágásnál a madárinfluenza miatt 2016 decemberében már jelentős volt a visszaesés. A 7 ezer tonnát meghaladó, 2015. decemberi szinttel szemben 2016 utolsó hónapjában mindössze 4,1 ezer tonna kacsa került a hentesbárok alá.

 


(Magyar Idők)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám