`

A statisztikai hivatal adatai szerint a hazai fogyasztói árak mérséklődtek, köztük több élelmiszeré is. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter úgy véli, hogy ez az – áfa-csökkentések által is generált – irány tartós maradhat.

 


A Központi Statisztikai Hivatal által augusztus elején közzétett elemzés szerint  2015 júliusához képest, 12 hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal mérséklődtek. Az élelmiszerekért 0,2 százalékkal többet kellett fizetni, ezen belül a cukor ára 25,1, az étolajé 7,1, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 5,7 százalékkal nőtt, a sertéshúsé 14,2, a sajté és a tejé egyaránt 6,2 százalékkal csökkent. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 1,8 százalékkal drágultak.


Elégedett a miniszter


A KSH adatait kommentálva Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter úgy nyilatkozott a kormany.hu portálon, hogy Magyarországon az élelmiszer fogyasztói árak továbbra is visszafogottan alakulnak, így arányaiban a bevásárlásoknál továbbra sem kell értük az eddiginél jelentősen többet fizetni. A tárcavezető úgy vélte, a mérsékelt inflációhoz az üzemanyagárak csökkenése mellett az is hozzájárult, hogy az élelmiszerárak összességében alig érzékelhetően, csupán 0,2 százalékkal növekedtek.
A miniszter szerint figyelemre méltó, hogy – elsősorban az év elején megvalósított áfa-csökkentés hatásának eredményeként – 14,2 százalékkal csökkent Magyarországon a sertéshús ára. A KSH adataiból kiemelte, hogy szintén olcsóbb lett a baromfihús (0,7 százalékkal) és emellett érdemi árcsökkenés következett be a tej, a sajt és a tejtermékek esetében is (6,2 és 2,5 százalék). Ezzel szemben többet kellett fizetni a burgonyáért, cukorért és a friss zöldségért, gyümölcsért.


Az adatok elemzése alapján, előretekintve az mondható el a miniszter szerint, hogy az élelmiszerárak várhatóan továbbra is mérsékeltek maradnak, amit jövő évtől a friss tej, a baromfihús és a tojás áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentése is nagymértékben segít majd. A miniszter hangsúlyozta: az áfa-csökkentés előreláthatólag a tejnél 21 milliárd forint, a tojásnál 10,5 milliárd forint, a baromfihúsnál pedig 19 milliárd forint megtakarítást eredményez az élelmiszergazdaságban.
Fazekas Sándor kitért arra is, hogy a számok alapján jól érvényesül az a kormányzati szándék, amely a kihirdetett élelmiszerek árának áfa-csökkentésével a lakossági, fogyasztói árcsökkentéshez kívánt hozzájárulni. Az élelmiszerek áfa-csökkentéséről szóló a döntéssel – statisztikailag is kimutathatóan – egyaránt jól jártak a magyar gazdák, a családok és a vendéglátók is, hiszen a növekvő magyar foglalkoztatottsági adatok és bérek mellett, az alacsony fogyasztói árak hatására dinamikusan nő a magyar lakosság elkölthető jövedelmének értéke.


Gazdagabb kínálat


A témához kapcsolódik, hogy hétéves mélyrepülés után 2014-ben először emelkedett a boltok által kínált élelmiszer mennyisége, de a válság előtti szintet még mindig nem éri el a kínálat – írta a Magyar Nemzet a KSH egyik kiadványára hivatkozva. Legjobban a baromfi fogy a húsok közül, megint hódít a tömény alkohol, miközben a borból kevesebbet árulnak a magyar boltok. Az egészséges életmódot tekintve nem jó hír, hogy a felhasználható zsiradék 60 százalékkal meghaladja az optimális mennyiséget – márpedig a kínálatot a kereslet alakítja.


(forrás: kormany.hu / KSH / Magyar Nemzet)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám