`

Kulcsfontosságú a minőség és az élelmiszerbiztonság, valamint az agrárvállalkozások, a termelők, a feldolgozók és az értékesítők közötti szoros kapcsolat - hangzott el a Kárpát-medencei élelmiszer-előállítók konferenciáján.


Magyarország célja, hogy a gazdasági feltételek javítása révén is hozzájáruljon a külhoni magyarság nemzeti identitásának megőrzéséhez – jelentette ki Fazekas Sándor a kárpát-medencei élelmiszer-előállítók április 18-i konferenciáján. A földművelésügyi miniszter hétfői megnyitójában azt szorgalmazta, hogy a térségen belül szorosabb kapcsolat épüljön ki az agrárvállalkozások, a termelők, a feldolgozók és az értékesítők között azért, hogy a kialakuló együttműködésben résztvevők egymás beszerzési és felvevő piacai lehessenek. Felhívta a konferencia résztvevőit, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Az agrártárca vezetője emlékeztetett: Magyarország olyan szerencsés helyzetben van, hogy kiválóak az adottságok az egészséges élelmiszer megtermelésére. Az ország rendelkezik a két – nemzetbiztonsági szempontból is kiemelt jelentőségű – stratégiai feltétellel, a termőfölddel és a vízzel, ami nélkül nincs élet. Az EU gazdasági teljesítményét tekintve jelenleg Közép-Európa a húzóerő. Adott a történelmi lehetőség, arra, hogy térségünk egyszerre legyen a munkaalapon dinamikusan fejlődő ázsiai régió és az innováció-vezérelt északnyugat-európai fejlődési térség találkozási pontja – fejtette ki a miniszter.


Pályázat külhoni fiatal vállalkozóknak


Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kiemelte: a mostani rendezvény ismét lehetőséget kínál a magyar-magyar együttgondolkodásra, a tapasztalatcserére, kapcsolatok szorosabbra fűzésére a külhoni és az anyaországi nemzettársak között, speciálisan az élelmiszer-előállítás területén. A gasztronómia fontos szerepet játszik a magyar-magyar kapcsolatok szorosabbra fűzésében, mert az étel összeköt, de meg is különböztet. Így a nemzetrészek ételei, élelmiszerei a nemzet közös kincsét képezik, amit meg kell őrizni és nemzeti örökségként tovább kell adni.
A nemzetpolitikai államtitkárság számos eszközzel segíti a határon túli magyar közösségek megmaradását, boldogulását – hangsúlyozta Potápi Árpád János. Míg az elmúlt hat év nemzetpolitikájának első szakasza a szimbolikus lépések megtételéről és a nemzeti közjogi egyesítésről szólt, addig a második szakasz középpontjába – az utóbbi két évben – a gazdaságfejlesztés, a határon túli magyarság gazdasági megerősítése állt. Ennek jegyében hirdette meg tavaly az államtitkárság a külhoni magyar szakképzés évét, az idén pedig a külhoni magyar fiatal vállalkozók évét. Még ebben a hónapban pályázatot írnak ki a fiatal vállalkozóknak, akik 3 és 6 millió forint közötti összegekre pályázhatnak.


Jakab István: minőséget keresnek a vevők


Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek (Magosz) elnöke a külhoni és az anyaországi gazdák, élelmiszeripari vállalkozások összefogásának fontosságát emelte ki. Hozzátette: nem alapanyagot, hanem minőségi, nagy hozzáadott értéket tartalmazó árukat kell előállítani és értékesíteni, mert a vevők ezeket keresik a piacon.
Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külgazdaságért felelős helyettes államtitkára többek között arról szólt: a magyar élelmiszeripar a nemzetgazdaság egyik legjelentősebb, és a magyar kormány által stratégiai fontosságúnak minősített ágazata. A helyettes államtitkár rámutatott: az élelmiszeripar stratégiai jelentőségét az élelmiszerbiztonság garantálása és az adja, hogy a magyar élelmiszeripar a magyar mezőgazdasági alapanyag-termelés legnagyobb felvevő piaca, továbbá 130-140 ezer családnak nyújt megélhetést. A magyar mezőgazdaság és az erre épülő ipar a számítások szerint mintegy 30 millió ember ellátására képes – mondta Pana Petra.


Határon túlra is kiterjesztené a falugazdász-hálózatot a NAK


Kapcsolódó információ, hogy a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának (KEF) tagjai a napokban támogatásukról biztosították a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát (NAK) egy határon túli falugazdász-hálózat létrehozásában. A KEF április 14-15-én Lajosmizsén tartotta soron következő ülését. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az ülést követő sajtótájékoztatón egyebek közt elmondta: a kamara sikeresen felépített és üzemeltet egy olyan falugazdász-hálózatot, amely egységes keretek között, az ország minden pontján magas színvonalon segíti a gazdálkodók munkáját. A kamara a meglévő szolgáltatási és tudásbázisra építve, a KEF keretei között egy hasonló, határon túli, szakmai támogatói hálózat kiépítésére tett javaslatot, amelyet a fórum tagjai messzemenőkig támogattak. A tervek szerint kezdetben mintegy húsz falugazdásszal induló hálózat legfőbb célja, hogy hatékonyan segítse a határon túli gazdákat az agrár- és vidékfejlesztés terén. Ez elsősorban a szakmai információk átadására, regionális mezőgazdasági rendezvények, fórumok megszervezésére, illetve üzleti támogatási lehetőségek feltérképezésére irányulna. A kamara a KEF tagszervezetivel összefogva keresi a hálózat létrehozásához és működtetéséhez szükséges forrásokat – tette hozzá a NAK elnöke.


(MTI/NAK)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám