`

Citromokat vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta programjában. Egy citromnál megtévesztő jelölés miatt kellett intézkedni, míg egy másik gyümölcsnél hiányos címkét találtak a szakemberek.


Tíz különböző hálós citrom komplex ellenőrzését végezték el a Szupermenta termékteszt programban: 6 kezelt, 3 kezeletlen és 1 ökológiai gazdálkodásból származó (bio) citrom került a kosárba, melyek 7 nagyobb üzletlánc gyümölcsosztályáról érkeztek a Nébih laboratóriumába. A vizsgált termékek között 8 spanyol, 1 török és 1 olasz származású déligyümölcs volt.

A laboratóriumban több mint 300 növényvédő szerre vizsgálták a hivatal szakemberei a citrusokat. Az eredmények alapján egy citrom bizonyult problémásnak, amelyet a címkéjén kezeletlennek tüntettek fel, a laboratórium azonban kismértékű növényvédőszer-maradékot mutatott ki a termékben. Ez jóval határérték alatti mennyiségben volt jelen, de a megtévesztő jelölés miatt eljárás indult a felelős vállalkozóval szemben. A többi 9 citrom e tekintetben megfelelt az előírásoknak.

A biztonsági mérések mellett a citromok C-vitamin tartalmát is megmérték. A legkisebb érték 38,1 mg/100g, míg a legmagasabb 52,0 mg/100g volt, ami azt jelenti, egy citrom fogyasztásával szinte fedezhető az ajánlott napi C-vitaminbevitel fele.

A Nébih növényvédelmi felügyelői még a kereskedelemben, a helyszínen ellenőrizték a nyomon követhetőségi dokumentációkat, és a jelölések vizsgálata sem maradt el. A jelölésre vonatkozó jogszabályoknak egy termék nem felelt meg, mivel a gyümölcs fajtáját nem tüntették fel a csomagolásán, pedig ez az információ a citrusfélék esetében kötelező. A Nébih figyelmezteti a felelős vállalkozót a hibára, és kötelezi annak javítására.

A kedveltségi vizsgálatot ezúttal is elvégezték. A tesztelők külső megjelenés, állag, szín, illat és íz szempontok mentén értékelték a citromokat. Az összesített eredmények alapján a Horeca Select spanyol citrom nyerte el leginkább a kóstolók tetszését. Második lett a Menas török citrom, míg harmadikként a Carrisol spanyol citrom végzett.

További információk, érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.

 


(NÉBIH)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám