`

2018. május 25-26-án tartotta meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága a „Tanuljunk együtt! – Zöldség-gyümölcs feldolgozás” című elméleti és gyakorlati szakmai napokat.


A Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának Konzervtechnológiai Tanszékén megtartott elméleti és gyakorlati napok keretében mélyebb higiéniai, termékjelölési, tartósítás-technológiai ismeretekkel gazdagodott a 17 résztvevők. A két nap alatt többféle lekvárt, befőttet, ivólevet, szörpöt, szárított (atmoszférikusan és vákuumban) és aszalt terméket is készíthettek.

Az oktatás a zöldség-gyümölcstartósítás alapjaival, csoportjaival és jellemző módjaival indult. A résztvevők megismerhették az élelmiszereket érintő fizikai-, kémiai-, mikrobiológiai- és enzimes eredetű minőségváltozásokat. Az előadók részletesen kitértek az élelmiszereket érintő mikroorganizmusok szaporodásának feltételeire, a zöldségek és gyümölcsök romlásának tényezőire, valamint átfogóan bemutatták a hőkezelést és a sterilezést, mint a két leggyakrabban alkalmazott tartósítási eljárást. A résztvevők részletes tájékoztatást kaptak a kis- és középüzemeket érintő legfontosabb higiéniai- és élelmiszerbiztonsági előírásokról, jogszabályi követelményekről, a jó gyártási gyakorlatokat, a Magyar Élelmiszerkönyvet, a HACCP ismereteket és az uniós szabályozásokat is érintve. Az előadás során gazdag képi anyaggal illusztrált személyi higiéniai oktatásban is részesültek.

A következő előadások során a résztvevők a legújabb (lebomló, intelligens: érettséget-, hőmérsékletet, frissességet jelző) csomagolási technológiákról és az előre csomagolt élelmiszereken történő kötelezően megjelenítendő információkról (jelölési rendelet) kaptak tájékoztatást. Az első nap végén az élelmiszer-feldolgozási- és tartósítási eljárások során alkalmazott adalékanyagok csoportjaival, felhasználásuk jogszabályi hátterével és feltételeivel ismerkedhettek a képzésre jelentkezők.

A szakmai program második napján került sor a gyakorlatokra. A zöldséggyártó csoport szárított céklacsipszet, valamint balzsamecetes aszalt paradicsomot készített a délelőtt folyamán, vele párhuzamosan a gyümölcsfeldolgozók a lekvárfőzés tudományos alapjait vették sorra. A gyakorlatok alatt megismerkedhettek különböző mérőeszközök gyakorlati hasznával is, mint a pH és savmérő, és konkrét számítási példákkal vezették le a tartósításhoz használt alap-és segédanyagok pontos paramétereit. A délután folyamán a gyümölcsfeldolgozás közben aszalt meggy és almacsipsz került az asztalra, a zöldséges csoport eközben paradicsom- és cukkinialapú mártogatós szószokat készített különböző ízesítéssel. A fennmaradó időben a savanyítás módszerével és a szörpgyártásba kaptak betekintést a résztvevők. A program érzékszervi bírálattal zárult. A vakteszt szerint a csoport a hazai ízeket helyezte előtérbe, emellett az ízesített aszalványok nyerték el a tetszésüket a legjobban.

A program egy közös beszélgetéssel és értékeléssel zárult. A tapasztalatok alapján számos tévhitet oszlattak el az előadók, és többeket sarkallt arra a képzés, hogy egy hosszabb – akár egyetemi szintű – oktatáson is részt vegyenek. A kitöltött értékelő lapok alapján a résztvevők egy jól szervezett, hasznos kamarai programon vehettek részt és várják a folytatást, a további lehetőséget. Javaslatként a marketingképzést jelölték meg többen is, mint hasznos, új ötletet.

 

Képgaléria az eseményről

 


(NAK/Kinyó Melinda, Horváth Vivien)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám