`

A Magyar Édességgyártók Szövetsége (MÉSZ) bizakodó a magyar édességpiac kilátásai tekintetében. A Nielsen legfrissebb adatai szerint a tavalyi húsvéti szezonban 900 tonna csokoládéfigurát vittek haza a magyarok, ami 20%-os emelkedés 2016-hoz képest.


Favoritnak a csokinyúl bizonyult, maga mögé utasítva a második helyezett tojást, továbbá a kacsát, bárányt és csibét is. Az édességek pénzben kifejezett húsvéti forgalma a vásárolt mennyiségnél is jobban, 28 százalékkal nőtt: négy és fél milliárd forint landolt a kasszákban.
–  A teljes éves magyar édességpiac forgalma 2017-ben több mint 200 milliárd forint volt, idén ezt valamivel meghaladó, becslésük szerint 2-3%-os további növekedést előrejelezve, összegre számítanak a szövetség tagvállalatai, amelyek a hazai forgalom több, mint 80%-át fedik le – mondta Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetsége elnöke.

Érdekesség egyrészt, hogy a húsvéti szezonban a figurás csokoládék mellett a cukorkák iránti kereslet is megnő, másrészt maga a cukorka piac is jobban teljesített a teljes édességpiachoz képest az elmúlt egy évben az innovációknak köszönhetően.
– A fogyasztók egyre nyitottabbak a magasabb minőséget képviselő, kiváló alapanyagokból készített, magasabb árkategóriában található termékekre. A korábbi éveket még a fogyasztás mennyiségének csökkenése jellemezte, de a kereslet már ekkor is folyamatosan a minőség felé tolódott el – tette hozzá.

Sánta Sándor szerint az édességgyártók számára a húsvét általában még a karácsonynál is nagyobb keresletet támaszt a figurás csokoládék iránt, melyekből az eladás mennyisége akár ötödével is meghaladhatja a decemberi időszakot. Azt is elmondta, hogy a húsvétkor a csokinyúl már négy éve a legkedveltebb figura.

Egy európai keretmegállapodás alapján 2020-ig 10 százalékkal kell csökkenteni az élelmiszeripari termékek hozzáadott cukortartalmát, és az édességgyártók, az Élelmiszer-forgalmazók Országos Szövetségével közösen, önkéntes vállalásokkal már elkezdték a csökkentést. Egyre nagyobb teret nyernek a speciális igényeket kielégítő édességek, például a glutén-, cukor-, és laktózmentes termékek is, és várható hogy a kereslet tovább nő irányukban.


(MÉSZ)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám