`

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közreműködésével kiemelt figyelmet fordít a hazai üzletekben, piacokon árusított mézek minőségellenőrzésére, és ehhez a Magyar Méhészeti Nemzeti Program által biztosított támogatási lehetőséget is igénybe veszik - mondta december 9-én Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a tizedik Gyulai Méz- és Mézeskalács-fesztiválon.


Az ágazat egyik legfontosabb feladataként azt jelölte meg, hogy tudatosítani kell a hazai méz előnyösebb tulajdonságait a külföldről, vagy az Európai Unión kívülről érkezettekhez képest.  A magyar méz kiváló minőségű és zamatos, ugyanakkor ez a Kínából származó mézekre vagy annak keverékeire már nem minden esetben igaz- tette hozzá. Arról is szólt, hogy komoly szerepük van a folyamatos mézvizsgálatoknak, a termelői méz azonosítására létrehozott méz-zárszalagnak és a termelői mézesüveg használatának is Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió és a magyar kormány 50-50 százalékos finanszírozásában évi 4,7 millió euró támogatáshoz jut a magyar méhészeti ágazat. Ez az összeg több mint évi 15 százalékkal haladja meg az előző támogatási ciklus forrásállományát.

A méhészek a megtermelt méz 73 százalékát nagybani felvásárlóknak, 1 százalékát kiskereskedőknek, üzleteknek, további 1 százalékát ipari felhasználóknak (mézeskalácsos, édesítőipar), 25 százalékát pedig közvetlenül a fogyasztóknak értékesítik.  Az országban több olyan nagyobb mézüzem működik, amelynek alapanyag-feldolgozó kapacitása meghaladja az évi ezer tonnát. A magyar méhészet a mezőgazdaság bruttó termelési értékének 1 százalékát, az állattenyésztésnek mintegy 3 százalékát adja. Ez forintosítva 22-25 milliárd forintot jelent.

Az Európai Unió 27 tagállama között a méhsűrűséget figyelembe véve a 2. helyen áll az ország. A méztermelés az elmúlt 10 évben 15 és 30 ezer tonna között változott. A méhcsaládok száma meghaladja az 1 milliót.


(FM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám