`

Mérséklődtek a nemzetközi élelmiszerárak októberben, lekövetve a tejtermékek árának mozgását, így indexük 27 százalékkal alacsonyabban zárt, mint minden idők legmagasabb értéke 2011 októberéből.

 

FAO élelmiszerár-index (176,4 pont), amely az alapvető élelmiszer árak nemzetközi változását követi nyomon hónapról hónapra, 1,3 százalékkal csökkent szeptemberhez képest – bár még így is 2,5 százalékkal magasabb a tavaly októberinél.

A tejtermékek ára csökkent leginkább, 4,2 százalékkal, idén május óta először. Úgy tűnik, a beszállítók inkább kivárnak a Csendes-óceán térségéből érkező új szállításokra, továbbá az Európai Unióban az alacsony kereslet ráadásul bőséges készletekkel párosul, így a vajért és a teljes tejporért lényegesen kevesebbet fizettek a nemzetközi piacokon.

A növényi olajok is olcsóbbá váltak 1,1 százalékkal a szeptemberi értéket véve alapul; főleg a pálma- és szójaolaj ára indult el lefelé a bíztató termelési kilátások hatására.

Valamelyest olcsóbb lett a cukor is a legfontosabb exportőr ország, Brazília valutájának gyengülése miatt, és azért is, mert az Európai Unióban és Oroszországban is jó cukorrépa termés várható.

Intenzívebbé vált a verseny a sertéshús-exportőrök között, miközben a kereslet inkább visszafogott, így a húsárak alig 1 százalékkal bár, de csökkentek.

A gabonaárak kicsit erősödtek, főként a rizs magasabb áron történő jegyzése miatt.

Rekordmennyiségű gabonatermelés

A 2017-es év gabonatermelése globális szinten meghaladja majd az azt megelőzőt, olvasható a FAO frissített Gabonakészletek és –igények gyorsjelentésben.

A szemestakarmányok rekordmennyiségben állnak majd rendelkezésünkre köszönhetően a termelésbővítésnek Dél-Amerikában és Afrika déli csücskében. Ezzel szemben a búzatermelés a csalódást keltő amerikai aratás miatt kevesebb lesz 2016-hoz képest. A globális rizstermelés mennyiségében várhatóan nem változik.

A FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, becslése szerint a következő évben 1 %-kal bővül a világ gabona felhasználása, és még így is rekordnagyságú gabonatartalékok várhatók a 2018-as szezon végére.

Az exportkészletek bőségessége miatt marad a legnagyobb exportőrök közti erős verseny. Összességében pedig a kukorica, cirok és rizs kereskedelmének mennyiségi növekedése ellensúlyozza a búzánál valószínűsített csökkenést.

Forrás: FAO

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám