`

Harminc tonna, tizenkilenc cégtől érkezett, rászoruló családoknak szánt ételadományt szállított keresztül Budapest történelmi belvárosán egy teherautó-konvoj hétfőn, hogy felhívja a figyelmet az élelmezési világnapra.


A Magyar Élelmiszerbank Egyesület és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) tizenkettedik alkalommal szervezte meg az akciót, hogy rámutasson az élelmiszer-pazarlás és az éhezés kettősségének ellentmondásosságára. A kamionok az Andrássy úton át érték el a Hősök terét, ahol Vlagyimir Rahmanyin, a FAO főigazgató-helyettese, Európáért és Közép-Ázsiáért felelős regionális képviselője közölte: bár az emberiség képes elég élelmiszert termelni, nem jut mindenkinek. A FAO-nál ugyanakkor biztosak abban: lehetséges fenntarthatóan termelni.
– Jelenleg az élelmiszerek 30 százaléka kárba vész, ami elfogadhatatlan – jegyezte meg.

A főigazgató-helyettese közölte, hogy az élelmezési világnap idei témája a migráció. Mint mondta, többet akarnak befektetni a mezőgazdaságba, az elvándorlásnak ugyanis nem kényszerűségnek kellene lennie, hanem lehetőségnek.

Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közigazgatási államtitkára hangsúlyozta, hogy nagyon időszerű az élelmezési világnap idei témája. Sokan kényszerülnek elhagyni otthonukat, és máshol keresni megélhetést, amihez az éhezés, a klímaváltozás és az üldöztetés egyaránt hozzájárul.
– Bár globálisan elegendő élelmiszert termel az emberiség, ennek jelentős része nem jut el a fogyasztók asztalára, a pazarlás pedig negatív hatással van a gazdaságra és a környezetre – szögezte le. – A fejlődő országokban a megfelelő infrastruktúra, a raktárkapacitások, a helyi piacok és az elsődleges feldolgozás hiánya miatt mennek veszendőbe az élelmiszerek, ezért a fejlesztéseknek elsősorban ezekre a területekre kell irányulniuk.

Mint mondta, Magyarország fontosnak tartja, hogy a helyi termelés és értékesítés támogatásával javítsa a vidékiek életkörülményeit. A gazdák megélhetését például úgy lehet biztosítani, hogy lehetővé teszik számukra: termékeiket a legkevesebb szereplőn keresztül juttathassák el a fogyasztókhoz.

Gulyás Andrea úgy vélekedett, hogy a migráció egyik kiváltó oka, az éhezés megszüntethető. Közölte, Magyarország továbbra is elkötelezett híve annak, hogy a szegényebb településeken a helyi termelők és termékek kerüljenek előtérbe. Az FM például képzésekkel, ösztöndíjprogramokkal támogatja az élelmiszerhiánnyal küzdő országokat.
– Az FM igyekszik minél többet tenni, például néhány partnerszervezettel közösen az idén olyan agrárprojektet indított Ugandában, amely hosszú távon biztosítja a mezőgazdasági szakemberek gyakorlatorientált képzését. A kezdeményezés idővel remélhetőleg további afrikai országokra is kiterjeszthető lesz – mondta. – Emellett a magyar agráregyetemeken a FAO-val együttműködve 2008 óta 39 alacsony jövedelmű országból több mint 250 hallgatónak nyújtottak ösztöndíjat, ők végzés után szinte kivétel nélkül hazatérnek, és ott kamatoztatják a tudásukat.

Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke azt mondta, az idei konvoj minden idők leghosszabbika, ami azt is mutatja, hogy egyre több élelmiszeripari vállalat ismeri fel, fontos csatlakozni a hasonló jellegű kezdeményezésekhez.Kiemelte, ők azzal foglalkoznak, hogy minél több fogyasztható felesleget próbálnak meg eljuttatni rászorulóknak. Az idén várhatóan csaknem 60-70 százalékkal több ételt tudnak szétosztani, a mennyiség évről évre nő.

 


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám