`

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal álláspontja szerint az albán pékségek nem jelentenek élelmiszer-biztonsági kockázatot, és nem számít jogsértésnek a Magyar Élelmiszerkönyvtől eltérő nevekkel más összetétellel gyártani termékeket.


Septe József, a pékszövetség elnöke az agrárkamara keddi élelmiszeripari tanácskozásán kijelentette: a magyar sütőipari cégek versenyhelyzetét a belföldi piacon rendkívüli mértékben rontják az albán pékségek, mintegy 500 ilyen működik Magyarországon. Az albán pékségek ugyanis Septe József szerint nem tartják be a Magyar Élelmiszerkönyv előírásait, így költségeik, ebből következően áraik is alacsonyabbak, mint a magyar vállalkozásoké. A NÉBIH minderre úgy reagált, hogy „az ellenőrzések tapasztalatai alapján nem lehet általánosságban kijelenteni, hogy az albán pékségek kiemelt élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentenének".

A hatóság és a megyei szakigazgatási szervek rendszeresen ellenőrzik az élelmiszer-előállító üzemeket, köztük a pékségeket is. Az albán pékségekkel kapcsolatban már többször történt kiemelt, országos célellenőrzés főként a közérdekű bejelentések nyomán.

A NÉBIH felhívta a figyelmet, a Magyar Élelmiszerkönyv előírásait csak abban az esetben kötelező alkalmazni, ha az adott élelmiszer-előállító az abban foglalt megnevezéseket használja. Az albán pékségek a termékeiket általában nem a Magyar Élelmiszerkönyvben szereplő összetétellel gyártják, ezért a Magyar Élelmiszerkönyvtől eltérő neveket használnak („Albán kenyér" helyett "Albán buci"). Vagyis, ha nem a Magyar Élelmiszerkönyvben foglalt terméknevekkel történik a forgalmazás, akkor az a hatóság szerint nem tekinthető jogsértésnek.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám