`

Magyarország aktív közreműködésével ismét eredményesen zárult az „OPSON VI.” elnevezésű élelmiszerhamisítás elleni nemzetközi művelet. Idehaza közel 25 tonna élelmiszerbiztonsági szempontból kockázatos terméket vontak ki a forgalomból.

 


A 2016. decembere és 2017. márciusa között 61 ország részvételével megszervezett akcióban Magyarországot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) képviselte. Az EUROPOL és az INTERPOL által koordinált OPSON műveletet 2011-ben szervezték meg először 10 európai ország részvételével. A silány minőségű, hamis élelmiszerek és italok felderítésére fókuszáló akció fontosságát és sikerességét mutatja, hogy lebonyolításában idén már 61 ország működött közre.

Az akció eredményeit ismertető keddi sajtótájékoztatón Czuczor Ákos pénzügyőr alezredes elmondta, hogy a sikerességéhez az EKÁER (Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszer) is nagyban hozzájárult. A hatékony fellépés érdekében a NAV felkérésére az EUROPOL háromfős szakértői csoportot is delegált, akik a célzott ellenőrzések végrehajtásában is közreműködtek.
– Hazánkban az akció élelmiszerbiztonsági célú vizsgálatait 2012 óta a NÉBIH koordinálja. A terület aktualitását és fontosságát jól érzékelteti, hogy napjainkban az élelmiszerhamisítás, a drogkereskedelem után, a második legjelentősebb feketepiaci tevékenység, ami potenciálisan súlyos egészségügyi kockázatot jelent a gyanútlan vásárlók számára – hívta fel a figyelmet dr. Helik Ferenc, a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője.

Munkába a NÉBIH ellenőre

 

A hatóság szakemberei az idei akció során mintegy 104 ezer liter, valamint csaknem 25 tonna élelmiszerbiztonsági szempontból kockázatos terméket vontak ki a forgalomból, amelyek között hamisított méz, lejárt almalé, édesség, alkoholos ital, valamint zöldség- és gyümölcstermékek szerepeltek.

A művelet négy hónapja alatt a részt vevő országok érintett szervezetei összesen 9 800 tonna, több mint 26,4 millió liter, valamint 13 millió darab terméket foglaltak le, amelyeknek összértéke mintegy 230 millió euró (körülbelül 71,3 milliárd forint). A nemzetközi összesítésben nagy mennyiségben szereplő hamisított, illetve veszélyes élelmiszerek között megtalálható az olívaolaj, a különböző alkoholos italok, ásványvizek, de olyan luxuscikkek is, mint például a kaviár.

 


(NÉBIH) (fotó: NÉBIH)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám