`

A kukoricát egyik leggyakrabban szennyező anyagnak, az úgynevezett fumonizin mikotoxinnak a lakosság egészségét veszélyeztető hatását vizsgálja a Kaposvári Egyetem napokban kezdődött kutatása.



A Kaposvári Egyetema a Kaposi Mór Oktató Kórházzal együttműködve, nemzetközileg elismert szakembereket, kutatókat, doktoranduszokat, egyetemi hallgatókat bevonva 2020 végéig mintegy 618 millió forint uniós forrást költ az élelmiszerbiztonságot erősítő kutatási projektre. A mikotoxinok az élelmiszertermelés teljes vertikumában megtalálható, penészgombák által termelt mérgező anyagok. A fumonizin B1 (FB1) Magyarországon is az egyik leggyakoribb mikotoxin, amely a kukoricán kívül előfordul más takarmányban és élelmiszer-alapanyagban is.


Az FB1 a potenciálisan rákkeltő anyagok közé tartozik. Összefüggésbe hozták már a nyelőcsőrák és a nyelőcső záródási rendellenesség kialakulásával afrikai országok szegényebb, szinte csak kukoricát fogyasztó lakosai körében, emellett állategészségügyi hatása is jelentős, a lovaknál agylágyulást, sertésekben tüdővizenyőt idézhet elő. A fumonizin mikotoxinokról megjelent legutóbbi átfogó, 2012-ben készült tanulmány szerint további kutatások indokoltak ezen a területen, a Kaposvári Egyetem ezért is döntött a projektről.


Az intézmény vizsgálata nemcsak arra terjed ki, hogy a toxin veszélyezteti-e a lakosság egészségét, s ha igen, milyen mértékben, hanem arra is, hogy a különböző betegségekben szenvedők, például a gluténérzékenyek, egyforma mértékben fogyasztanak-e esetleg szennyezetett élelmiszereket. Laboratóriumi körülmények között és állatkísérletekben vizsgálják majd a toxin eddig kevésbé ismert sejtszintű hatásmechanizmusát. Céljaik között szerepel az FB1 által kiváltott károsító hatások jobb megismerése, ennek érdekében új vizsgálati módszereket is alkalmaznak, laboratóriumi fejlesztéseket valósítanak meg.

 


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám