`

Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége szerint a népegészségügyi termékadó hatására ugyan csökkent egyes termékek fogyasztása, ám ettől függetlenül a szervezet továbbra is az adó kivezetését szorgalmazza.

 


Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) szerint bár a népegészségügyi termékadó által érintett termékkörök fogyasztása csökkent az elmúlt években, az adó bevezetése a magyar lakosság egészségi állapotát és tápanyagbevitelét érdemben nem befolyásolta – közölte a szervezet sajtóban megjelent hírekre, miszerint egészségpolitikai siker, hogy az energiaital-gyártók csökkentették termékeik koffein-, illetve taurintartalmát. A Népszava azt írta, hogy az egyes élelmiszerek büntető adóztatása bizonyos mértékben el is érte a célját, mert ezen áruk kínálata és forgalma is csökkent, illetve a gyártók 40 százaléka változtatott a receptúrán. Az adóköteles termékek forgalma több mint negyedével csökkent, míg átlagáruk 29 százalékkal emelkedett.


Az ÉFOSZ szerint az adó potenciális egészségügyi hatása korlátozott, mivel az üdítők fogyasztása itthon az összes kalóriabevitel 2 százalékát adja, a magyar lakosság sófogyasztásának pedig mindössze 1,2 százaléka származik sós snackekből. Az ÉFOSZ szerint az egészséges életmód és a kiegyensúlyozott táplálkozás nem befolyásolható eredményesen adóztatási eszközök alkalmazásával és hátrányosan érinti a rosszabb anyagi helyzetben lévő társadalmi csoportokat. Emellett az adó rontja a hazai vállalatok versenyképességét és a munkahelyek számának csökkenését okozza.
A szervezet ezért küzd a büntetőadó kivezetéséért, mert szerintük összefogással, oktatással, a közös célok ügyében folytatott együttműködéssel lehet a lakosság egészségi állapotát javítani, étkezési és ételkészítési szokásait hosszú távra is megváltoztatni.

 


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám