`

Átlagosan 5 százalékkal bővül a hazai édességpiac, emelkedik a desszertek fogyasztása és a szezonális termékek forgalma is.

 


A magyar édességpiac éves forgalma várhatóan mintegy 200 milliárd forintot tesz ki az idén, átlagosan 5 százalékkal bővül – mondta Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a magyar édességpiacot termékeikkel a külföldi gyártók uralják 85-86 százalékban. A magyar gyártóktól származó termékek értéke mintegy 30 milliárd forint, termelési értéken mintegy 15 milliárd forint.
Az elnök elmondta, a magyar cégeknél több új beruházás volt, az elmúlt másfél évben mintegy 6-8 milliárd forint értékben, ami az értékesítésben bővülést hoz, ugyanakkor volt néhány felvásárlás is, ami az import arányát növelheti.


Sánta Sándor közölte: a piacon töretlenül nő a táblás termékek aránya, hullámzóan ugyan, de szintén emelkedik a desszertek fogyasztása, a szezonális termékek forgalma volumenben ugyan stagnál, de értékben évről évre emelkedik. Ez azt jelzi egyértelműen, hogy a piacon egyre inkább a minőségi termékeket keresik a fogyasztók. Az elnök egy közkeletű tévhitet is eloszlatott: a napi kalóriabevitelnek átlagosan csak 2-3 százalékát teszi ki az édességfogyasztás egy-egy embernél Magyarországon.
Sánta Sándor elmondta azt is, az év végi ünnepkörhöz kapcsolódó édességforgalom közel 10 milliárd forintot tesz ki másfél hónap alatt. Ez az üreges termékek esetében 650, míg a szaloncukornál mintegy 3500-4000 tonnát jelent.


A sajtótájékoztatón adták át az Édesiparért Díjat, amelyet az idén Mészáros Gábor csokoládékészítő kapott, aki hat éve alapította a chocoMe Kft-t.; azóta a cég termékei számos nemzetközi szakmai díjat nyertek a megmérettetéseken.

 


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám