`

A Magyarországgal szomszédos Ukrajna adta el a legtöbb és a legolcsóbb lisztet egy év alatt a világpiacon. A második legnagyobb gabonaexportőr az Egyesült Államok.

Az ukrán Agráralap társaság által közzétett adatok alapján az Ukrajnából származó liszt volt a legtöbb és a legolcsóbb a világpiacon: 2015. júliusa és 2016. júniusa között összesen 344 ezer tonnát exportáltak – ami 32,5 százalékkal több, mint a 2014-2015 hasonló időszakában –, ezt 72,9 millió dollárért értékesítették.

 

 

Ukrajna a legtöbb lisztet – az összes 48 százalékát – Kelet-Ázsiába exportálta, kivitele 18 százaléka a Közel-Keletre, a 11 százaléka FÁK-országokba és szintén 11 százaléka Délkelet-Ázsiába irányult. A legtöbb lisztet Ukrajnától az említett időszakban Észak-Korea vásárolta.
Az ukrán állami adóhatóság honlapján található vámstatisztika szerint az ország 2015 folyamán 304 ezer tonna búzalisztet exportált külföldre, ami 23 százalékkal több, mint a 2014. évi kivitel. A búzaliszt ára 4 százalékkal csökkent 2015-ben az előző évihez képest, az éves összbevétel tavaly 69,1 millió dollár volt. Több mint felére csökkent viszont az előző évihez viszonyítva a más gabonákból őrölt liszt exportja, ami 2015-ben 2,8 ezer tonna volt, s amelyet Ukrajna összesen 882 ezer dollárért értékesített.


A második legnagyobb gabonaexportőr a mennyiséget tekintve az Egyesült Államok 303 ezer tonnával, de mivel az amerikai lisztet több mint kétszereséért sikerült értékesíteni, mint az ukránt, az amerikai exportőrök bevétele meghaladta a 151 millió dollárt. A legtöbb lisztet exportáló országok közt harmadik Oroszország lett 289 ezer tonnával, amiből 87,66 millió dollár bevételre tett szert. A negyedik India 284 ezer tonnával és 114,83 millió dollár bevétellel. Az ötödik legnagyobb Kanada 239 ezer tonnával, amit 144,46 millió dollárért értékesített, a hatodik Nagy-Britannia 231 ezer tonnás kivitellel és 120,26 millió dollár exportbevétellel.


(forrás: FAO)

 


Bővülnek a magyar – mongol agrárkapcsolatok
Magyarország a lehetőségek országaként tekint Mongóliára – hangsúlyozta Nagy István földművelésügyi miniszterhelyettes Purev Sergelen mongol mezőgazdasági miniszterrel folytatott hétfői tárgyalása során. Nagy István hangsúlyozza, hogy Magyarország elkötelezett a songinoi Biokombinát 25 millió dollár értékű, magyar kötött segélyhitellel történő rekonstrukciója mellett. A rekonstrukció a mongol élelmiszerlánc-biztonsági rendszer kiépítésének első fázisa lesz, amelyhez a Földművelésügyi Minisztérium minden szakmai segítséget megad. Emellett a tárca érdekelt a mezőgazdasági mintagazdaságok létrehozására vonatkozó technológiák, termékek exportjában is. (FM Sajtóiroda)


 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám